Valér
4 °C
8 °C

Egy elefántot fel lehetne rúgni ilyen becsúszással

2016.10.26. 08:37
A Milan hátvédje kilométerekről érkezett, a piros lap egyből.

Az olasz bajnokság tegnap esti mérkőzésén a Milan 3-0-ás vereséget szenvedett a Genoa vendégeként. A szombaton még Juvét verő milánóiak már az első félidőben hátrányba kerültek, majd a második félidőben érkezett Paletta, és eldöntötte a mérkőzést. Csak épp nem úgy, ahogy a Milan szerette volna.

A hátvéd valóban érkezett: elképesztően messziről, hihetetlen vehemenciával és legfőképpen későn, egy párját ritkítóan rossz becsúszással. Amire egyből meg is kapta a pirosat, megfogyatkozott csapata meg utána még két gólt. A legszebb, hogy képes volt reklamálni az eset után.