Vendel
3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Dárdaiék kiütötték a Gladbachot, ötből ötöt nyertek otthon

2016.11.04. 21:09

Kilenc forduló után két csapat állt hibátlan hazai mérleggel a Bundesligában: a Hertha és a Freiburg is megnyerte mind a négy otthoni meccsét, a péntek esti, Borussia Mönchengladbach elleni meccsen pedig az ötödiket is megszerezhették Dárdai Pálék, mivel a vendégek idegenben még egyszer sem tudtak nyerni a szezonban.

A könnyűnek egyáltalán nem nevezhető meccset a Hertha kezdte jobban, veszélyesen támadtak, aminek a 18. percben már meg is lett az eredménye – Mitchell Weiser beívelése után Salomon Kalou fejelt előre vetődve a kapuba.

A gól után sem állt le a Hertha, sőt, negyedórával később Kalou egy újabb találattal megduplázta az előnyüket. Az elefántcsontparti csatár egy védelmi hiba után került helyzetbe, az egyik Gladbach-védő ugyanis felszabadítás helyett telibe lőtte társát, akiről Kalou elé pattant a labda, neki már csak be kellett vágnia jobbal.

A második Hertha-gól után nem sokkal a 2014-es vb-t is megjárt Christoph Kramer megkapta második sárgáját, így a mérkőzés utolsó 50 percére Dárdaiék emberelőnybe kerültek.

Úgy tűnt, hogy a Hertha elégedett a 2-0-s vezetéssel, az utolsó 20-25 percben át is engedték a terepet a vendégeknek, de Kalou harmadszor is megvillant, és egy remek szöktetés után mesterhármasig jutott.

A Hertha ezzel egy számára nagyon rossz sorozatot szakított meg, a Mönchengladbach ugyanis sorban négy meccset nyert a berliniek ellen. Dárdai Pál csapata a sorban ötödik hazai győzelemmel ideiglenesen a harmadik helyre jött fel a Bundesligában, 10 meccs után 20 ponttal állnak.