Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Dárdai a PSG szupertehetségét akarja

2016.11.14. 13:20

A Hertha BSC jól teljesít a Bundesliga-szezonban, tíz meccsen húsz pontot szerzett Dárdai Pál csapata. Az edző nem túl régen arról beszélt, hogy ez annak is köszönhető, hogy kevesebb a sérültje, jobb állapotban vannak a játékosai. Ezzel együtt Dárdai tovább erősítené a csapatát.

A Bildnek elmondta, óvatosnak kell lenniük az igazolásokkal is, mivel a klub nem tud nagyon sokat költeni a fiatalokra és a kölcsönvételekre koncentrálnak. Dárdai kívánságlistájának élén a 19 éves Jean-Kevin Augustin áll, aki a PSG-ben játszik. A felnőtt csapatban eddig négyszer kapott lehetőséget, de ezalatt az 53 perc alatt szerzett egy gólt és adott egy gólpasszt is. A francia U21-es válogatottban még jobban átlagolt, négy meccsen lőtt három gólt.

GettyImages-579546006

Augustinnak 2018-ig szól a szerződése a PSG-nél, amíg nem tud stabil kezdő lenni, a gyors és technikás játékosnak szüksége van arra, hogy minél több játéklehetőséget kapjon, ezért nem lehetetlen a kölcsönvétele. Michael Preetz menedzser nyáron már egyszer tárgyalt Párizsban, de most újra próbálkozik.

GettyImages-615153924

„Mindig fejleszteni akarunk a játékunkon, ezért szükségünk van új lendületre is" – indokolta meg Dárdai az igazolási tervét.

A Hertha utánpótlásából is meríthet, Németország egyik legnagyobb tehetségének tartják a 17 éves Arne Meiert. Dárdai tudja, hogy sok ügynök listáján ott szerepel a neve, ezért fogják meghosszabbítani a szerződését januárban.

„Az erőssége a középpályán a játék felépítése, hihetetlen erős a jelenléte. Olyan dolgokat tud, amelyeket nem lehet megtanulni, csak a védekezésén kell még dolgoznia" – mondta róla az edző.