Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Amit a Fradi kér, szembemegy az UEFA elveivel

2016.11.21. 11:49

A Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál vasárnap este jelentette be, hogy a klub szeretne leiratkozni Kassai Viktor játékvezetőről.

Orosz elfogadhatatlannak nevezte a teljesítményét, a stílusáról, fóbiáról és arroganciáról is szót ejtett.

Történt mindez azok után, hogy a legnevesebb magyar bíró, a FIFA-keret tagja 3 tizenegyest ítélt ellenük a Vasas ellen, igaz egyet nekik. Mindkét oldalnak mutatott fel piros lapot.

Orosz emlékeztetett, hogy Kassai a mostani szezonban eddig három bajnoki meccset vezetett az FTC-nek - a Budapest Honvéd, az Újpest és a Vasas ellenit -, ezeken összesen 14 sárga és két piros lapot adott az FTC játékosainak, és négy büntetőt ítélt a csapat ellen.

Azzal érvelt, hogy az előző idény első 16 fordulójában 30 sárga lapot kaptak labdarúgóik, akik ellen egy tizenegyest ítéltek, a mostani szezonban viszont már 53 sárgánál és nyolc büntetőnél járnak.

Orosz egy hete még a klubon belül kereste a hibát, akkor a védelem bajairól beszélt, túl sok gólt kaptak. A védelemnek ezúttal is voltak bajai, hiszen a 2-1-es vezetés után pár percet kellett volna kihúzniuk, és akkor megvan a meccs, de ez nem jött össze.

Amit a Fradi kért, vagyis a leiratkozást, 4 évvel ezelőtt szüntette meg az MLSZ - Oroszt 2011-ben választották meg -, mert igazságtalan volt, a feketelistát pedig tiltotta az UEFA és a FIFA is.

Az MLSZ 2012. novemberi közleménye: „a klubvezetőknek a jövőben sem lesz beleszólásuk abba, hogy a bíróküldést befolyásolják.”

A szervezet ehhez tartja magát most is, délelőtt azt tudatta hivatalos honlapján, hogy nincs kivételezés. Ezért különösen izgalmas lesz, mikor jön a következő olyan Fradi-bajnoki, amelyiken Kassai ítélkezik.

Orosz szavai miatt egyébként visszanéztük a büntetőket. A Fradi-Újpesten 3:10-nél fújja be, akkor látható a fenti videón.

Igaza van-e a Fradinak?

  • 2297
    A Vasas ellen is jól ítélt
  • 984
    A Vasas ellen a 2 is sok volt
  • 769
    A Vasas ellen a 3 sok volt
  • 473
    Az Újpest ellen jól ítélt

Az Újpest elleni rangadón a kezezés után még csak nem is reklamált senki, azt szokták mondani, hogy ennél jobban nem jelezheti semmi, hogy igaza volt-e.

A Vasas ellen már más a helyzet, az első büntetőt leszámítva rendszerint volt az elkövetőnek ellenvéleménye.

Nem szeretnénk állást foglalni, ezért önre bízzuk a döntést. 

A Fradi a harmadik jelenleg az élvonalban, a Vasas és a Videoton mögött.