Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Felháborító bírói ítéletek csúfították el az első BL-napot

2015.09.15. 23:27

Botrányosan gyenge, szinte életveszélyes, de mindenképp mérhetetlenül igazságtalan játékvezetői ítéletek rontották el a Bajnokok Ligája nyitónapját.

PSV Eindhoven-Manchester United 2-1

A hazaiak mexikói védője, Hector Moreno alig több mint tíz perc után brutális becsúszással intézte el az angolok balbekkjét, a húszéves Luke Shaw-t. Lehet, hogy a labdát még el is rúgta, de méterekről nem hogy csúszott, de repült be, és a 80 kilójával szó szerint kettétörte a védő lábszárát, aki, mint kiderült, kettős lábtörést szenvedett. Nicola Rizzoli bíró sárgát sem adott, nemhogy pirosat, természetesen büntetőt sem fújt. Shaw-t 10 percig ápolták, míg olyan állapotba hozták, hogy hordágyon le tudják vinni. Ebben a szezonban már kizárt, hogy újra játsszon.

Luke Shaw sérülése a PSV ellen

Depay a vendégeknek a félidő hajrájában vezetést szerzett, de még a szünet előtt visszaütött a játékvezető engedékenysége: Moreno kiegyenlített, igaz, fejese megpattant a menteni igyekvő Blind fején. A hollandok a második félidőben fordítottak is, ami emberhátrányban ugye elég nehezen lett volna elképzelhető.

Real Madrid-Sahtar Donyeck 4-0

A 30. percig átlagos meccs volt, a szuperfavorit Real Benzema találatával vezetést szerzett. Aztán itt is a bíró, illetve a faultok kerültek előtérbe. Sztepanenkó kapott sárgát, majd az 50. percben úgy felrúgta Sergio Ramost, hogy le kellett cserélni. A csapatkapitány rosszul esett, Sztepanenkót második sárgával le is küldték, bár simán lehetett volna egyből piros is. 

A hazaiak aztán olyan büntetőt kaptak, mint talán még soha: Cristiano Ronaldo Dario Srna hátát találta telibe a tizenhatoson belül, Ivan Bebek horvát játékvezető némi gondolkodás után tizenegyest fújt. Valószínűleg az alapvonali bíró jelezte neki a hülyeséget, Srna kezének közelébe sem ért a labda.

C. Ronaldo bevágta a büntetőt, ezzel megelőzte 78 góljával a 77 gólos Messit a BL-góllövőlistán.

Percekkel később el is lépett tőle: ezúttal tényleg kéz volt a tizenhatoson belül, a portugál újra berúgta a büntetőt.

A vége négy lett, Ronaldo befejelt egy kapusról kipattanó labdát is.

Manchester City-Juventus 1-2

A bíró, a szlovén Damir Skomina, itt az első gólnál, a második félidő elején hibázott, amikor a ManCity vezetést szerzett. Szöglet után az előre húzódó középhátvéd, Vincent Kompany rámászott Giorgio Chiellini hátára, aki így akaratlanul öngólt fejelt.

Érvényesnek találta a gólt a bíró, de itt az olaszok fordítani tudtak, és megnyerték a meccset. Mandzukic a 70.-ben egyenlített, Morata a 80.-ban szerezte a győztest, csodálatos kapufás csavarással.

Sevilla-Borussia Mönchengladbach 3-0

A meccs, amin Pavel Kralovec Csehországból három büntetőt fújt be a spanyoloknak, akik kettőt lőttek be. A 47.-ben Kevin Gameiro az elsőt értékesítette - valószínűleg kamu volt, a kapus érhette el előbb a labdát, Vitolo dobta magát - , az 50.-ben a másodikat kihagyta Gameiro, a 66.-ban már Ever Banega lőtte a harmadikat, a kapuba. Konopjanka a 84. percben akcióból szerezte a harmadik hazai gólt.

Sevilla-Gladbach 3-0

Amit még látni kell: Di Maria első gólja a PSG-ben, ami az idei BL első gólja is volt, a párizsiak 2-0-ás győzelmén.

Az első forduló első játéknapjának teljes közvetítését és az összes gólt megnézheti itt.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:


    A csoport:
Paris Saint-Germain (francia) - Malmö (svéd) 2-0 (1-0)
g: Di María (4.), Cavani (61.)

Real Madrid-Sahtar Donyeck (ukrán) 4-0 (1-0)
g: Benzema (30.), C. Ronaldo (55., 63., 81., az első kettőt 11-esből)
kiállítva: Sztyepanyenko (50., Sahtar Donyeck)

    B csoport:
VfL Wolfsburg (német)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-0 (1-0)
g: Draxler (40.)

PSV Eindhoven (holland)-Manchester United (angol) 2-1 (1-1)
g: Moreno (45+2.), Narsingh (57.), illetve Depay (41.)

    C csoport:
Galatasaray (török)-Atlético Madrid (spanyol) 0-2 (0-2)
g: Griezmann (18., 25.)

Benfica (portugál)-Asztana (kazah) 2-0 (0-0)
g: Gaitan (51.), Mitroglu (62.)

    D csoport:
Manchester City (angol)-Juventus (olasz) 1-2 (0-0)
g: Chiellini (58., öngól), illetve Mandzukic (70.), Morata (81.)

Sevilla (spanyol)-Borussia Mönchengladbach (német) 3-0 (0-0)
g: Gameiro (47., 11-esből), Banega (66., 11-esből), Konoplianka (84.)