Valter
9 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Kiábrándító PSG-Real, manchesteri dráma

2015.10.21. 23:32

A csoport

A PSG-Real Madrid indult a nap rangadójának, de végül a nap csalódása lett, 0-0. Még csak igazi nagy helyzet is talán csak egy volt, amikor Jese az első félidőben nem helyezte sarokra a közeli gurítását, így az elakadt Trapp lábában. A Madrid kiábrándítóan játszott, a PSG csak a hajrára jött bele, Ibrahimovic is észrevehetetlen volt.

A csoport másik meccsén Malmö-Sahtar 1-0, Rosenberg korai gólját nem sikerült kiegyenlíteniük az ukránoknak, pedig sokkal jobban játszottak. Ennek ellenére 2-0 is lehetett volna már az 56.-ban, de Djurdjics büntetőjét védte a kapus.

B csoport

A CSZKA Moszkva-ManUnited Martial érthetetlen kezezésével indult, a büntetőt kivédte De Gea, de nagyon balszerencsés volt: a labda a kapufáról a lábára, onnan az érkező Doumbia elé pattant, aki be is vágta. A bűnbak a szünet után kevéssel csodás fejesből egyenlített, a labda a kapufáról pattant be, nagyon nehéz lett volna védeni. A tinédzser francia 11 méterről fejelt.

A Wolfsburg a másik meccsen a szünet után bedarálta a PSV-t, ami büntetőt is rontott a hajrában, Benaglio szépen védett.

C csoport

Atletico-Asztana teljesen egyértelmű 4-0, főleg mert a hétvégén a vendégek a bajnokságban nagy rangadót játszanak, ezért az edző hat kulcsemberüket otthon hagyta.

Azaz lebecsülte a Bajnokok Ligáját, ezt még a legnagyobbak sem tették meg soha. Ő azonnal, amikor az Asztana történetében először a BL-be jutott.

A Galatasaray-Benfica viszont éles volt, már a második percben vezetett a Benfica, de a törökök gyorsan megfordították a meccset. Kellett ehhez a Magyarországot Eb-selejtezőre kényszerítő Selcuk Inan, aki kegyetlenül beverte a büntetőt, és Podolski, aki pofás külsős gólt rúgott kötényben a kapusnak.

D csoport

Juventus-Mönchengladbach 0-0, ami legalább olyan kiábrándító eredmény, mint a PSG-Realé.

Kárpótolt viszont a ManCity-Sevilla, amin a hazaiak fordítottak, és nyertek 2-1-re. A vége különösen drámai lett, a győztes gólt a 92.-ben lőtte De Bruyne. Nem is akárhogy, egészen okos, világklasszis gól volt.

Manchester City-Sevilla 2-1

A nap számai: 4 büntetőből 1 ment be.

Az összes gólt böngészheti itt.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:


    A csoport:
Malmö (svéd)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)
gól: Rosenberg (17.)

Paris Saint-Germain (francia) - Real Madrid (spanyol) 0-0


    Az állás: 1. Real Madrid 7 pont (6-0), 2. Paris Saint-Germain 7 (5-0), 3. Malmö 3, 4. Sahtar Donyeck 0

    B csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)-Manchester United (angol) 1-1 (1-0)
gól: Doumbia (15.), illetve Martial (65.)

VfL Wolfsburg (német)-PSV Eindhoven (holland) 2-0 (0-0)
gól: Dost (46.), Kruse (57.)
    Az állás: 1. VfL Wolfsburg 6 pont, 2. Manchester United és CSZKA Moszkva 4 (4-4), 4. PSV Eindhoven 3

    C csoport:
Atlético Madrid (spanyol)-Asztana (kazah) 4-0 (2-0)
gól: Saúl Níguez (23.), Martínez (29.), Óliver Torres (63.), Gyecsenko (89., öngól)

Galatasaray (török)-Benfica (portugál) 2-1 (2-1)
gól: Selcuk Inan (19., 11-esből), Podolski (33.), illetve Gaitán (2.)
    Az állás: 1. Atlético Madrid 6 pont (7-2), 2. Benfica 6 (5-3), 3. Galatasaray 4, 4. Asztana 1

    D csoport:
Juventus (olasz)-Borussia Mönchengladbach (német) 0-0

Manchester City (angol)-Sevilla (spanyol) 2-1 (1-1)
gól: Rami (36., öngól), De Bruyne (90+1.), illetve Konopljanka (30.)
    Az állás: 1. Juventus 7 pont, 2. Manchester City 6, 3. Sevilla 3, 4. Borussia Mönchengladbach 1