Összesen két lövése volt, de az előbb olyan fogalmatlan visszaemelést csinált támadást közben mint akinek fogalma sincs mit akar csinálni

A cselezéssel még nem is volt gond, a végére viszont elfogyott az ereje, Ter Stegen könnyen fogta a lapos lövést.
Összesen két lövése volt, de az előbb olyan fogalmatlan visszaemelést csinált támadást közben mint akinek fogalma sincs mit akar csinálni
Ilyen még nem volt ma, volt is belőle veszély, de Jordi Alba erőből középre lőtt labdáját jól szedték ki.
Keményen mennek minden labdáért, ez láthatóan nem tetszik a Barcának, de nem tudnak mit tenni, valahogy nem pörögnek annyira, mint a hazaiak.
Egyedül volt a balon, kapta is a labdát, de hosszan szöktette magát és így odaért Ederson Moraes, aki másodikra meg is kaparintotta a labdát.
Lassan egy óra eltelik a meccsből, de mintha semmi elképzelésük nem lenne. Fel-le passzolgatnak folyamatosan, nincs ritmusa a játékuknak és Messinek konkrétan még momentuma sem volt
Thomas Müller talált be közelről. Egy szöglet után visszafejelt labdára robbant be, könnyű dolga volt.
A felső léc mentette meg a Barcelonát ennél a fejesnél. A német kapus fel sem ugrott, pedig kellett volna.
Nem sokáig szabadult fel a Barca kapuja, máris szöglet.
Fegyelmezetten, remekül zár az Atlético hátul, a vendégeknél pedig nincs ötlet.
De csak egy kicsit, a térfele közepén fejelt védőhöz a Bayern kapusa. Egy csel igazán belefért volna azért.
Első körön az egyenlítésért, ami egyben már újra az ő továbbjutásukat jelentené.
29-71% a labdatartás aránya a Barcelona javára, de hiába pöcsöltek annyit hátul és próbálták feleslegesen járatni a labdát, az már a meccsen elején is kiderült, hogy az Atlético nagyon könnyen le tudja kontrázni őket. Ez lett most is a vesztük, ráadásul a félidő után muszáj lesz lerohanniuk a madridiakat. Szóval ha mindent úgy csinálnak Griezmannék, mint eddig, akkor rendesen megszívhatja a Barcelona.
A portugáloktól még két gól kellene, hajtós második félidőre készülhetnek az öltözőben.
Az Atlético áll továbbjutásra Griezmann fejesgólja után.
Oblak nem vetődött, csak nyújtózkodott, de jól tette, mert két kézzel tudta lehúzni a labdát a sarokból. Ennek ellenére szép lövés volt, és kicsit be is szitált a labda a levegőben.
De még így is egészen elképesztő ez a ballábas beadás, amiből Griezmann gólt fejelt.
Két gól kellene innentől még a Benficának a továbbjutáshoz.
Egy gyönyörű külsős beadás Griezmann hibátlanul fejelt a rövid felsőbe. Mondjuk tényleg olyan labdát kapott, hogy emberiség elleni bűntett lett volna kihagyni.
a BL-negyeddöntőben, már az ötödik percben vezettek, erre a francia be is talál.
És továbbjutásra is állnak. Csodás külsővel becsavart labda volt, de a francia is remekül fejelt.
Le is vette mellel a labdát, de addigra már ott volt a Benfica kapusa.
Az előbb Carrasco esett el a tizenhatoson belül gyanús körülmények között, most pedig Messi szabadrúgása ment fölé.
Most hosszabbításra áll a párharc, tulajdonképpen most indul minden. A gól meg is hozta a lendületet a Benficának, volt egy veszélyes lövésük most, de Neuer a helyén állt.
Egy távoli beívelés végén fejelt két védő közül, Alabáék lekéstek, ahogy Neuer is.
Azt mondták a meccs előtt, hogy nem ülhetnek rá az 1-0-s előnyre, és nem is tettek így, folyamatosan mennek előre, a Benfica még kontrázni sem tud, alig van a hazaiaknál a labda.
Vidal többet van a kapu előtt, mint Müller, nagyon támadó felfogásban játszatja Guardiola. Ez a fejes nem volt pontos, de a chilei simán zavart tud okozni a védőknek.
Carrasco indult, vele sprintelt a labdáért, és el is vette a belgától. Az azért nem a legmegnyugtatóbb, amikor Messi a megmentő ember hátul.
Minden komolyabb spanyol újság az idei év legfontosabb összecsapásaként emlegeti a mostani meccset a Barcelona és az Atlético Madrid között.
Atletico Madrid v Barcelona is “Mother of all Battles” according to Spanish presshttps://t.co/4gX1AmqLWn pic.twitter.com/NBUuMz8zkt
— The Sun Football (@TheSunFootball) 2016. április 13.