Auguszta
-4 °C
2 °C

Megússza a Leicester City a dán görögtüzes balhét

2016.10.19. 16:34

Látványosan indult kedden a Leicester City - Köbenhavn Bajnokok Ligája-meccs, valójában elképesztő volt, de az UEFA-t ez nem hatja meg: a dán drukkerek görögtüzezése a stadionban tiltott tevékenység.

Az egész vendégszektort bevilágították vele, ám kezdésre befejezték a pirózást, a meccs rendben elkezdődött, és le is ment. Úgy tűnt, a Leicesternek azért meg kell érte fizetnie, mert mindig a hazai csapat felelős a stadion és annak környékének biztonságáért a meccs előtt, közben és után, hacsak nem tudja bizonyítani, hogy nem járt el hanyagul.

Kezdődik a Leicester City - Köbenhavn
Kezdődik a Leicester City - Köbenhavn

Ez történhetett most, az UEFA ugyanis nem indít eljárást az angol klub ellen. Szemben a dánnal, aminek ügyét november 17-én vizsgálja a szövetség - írja a BBC.

Közben délebbre újra a Legia Warszawa, Nemanja Nikolics klubja lehet bajban, mert drukkerei Madridban garázdálkodtak a Real-Legia előtt. Három részeg drukkert, akik egy bárban randalíroztak, letartóztattak, de voltak olyanok is, akik rendőrt vertek, mint látszik az alábbi - meglehetősen durva - videón.

Nem tudni, velük mi lett, de az UEFA már kitiltotta a nézőket a varsói visszavágóról, mert az első fordulóban, a Borussia Dortmund ellen a Legia-drukkerek rasszista rigmusokkal zavarták a meccset, és össze is verekedtek egymással.