
Az ellenfelek azt kutatják, hogyan lehetünk ennyire elöl

A magyar kulcsjátékosok vizsgálata nem volt egyszerű, már csak azért sem, mert nagy részük egyáltalán nem lépett pályára. A magyar csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs a legutóbbi két hónapban egy bajnokit játszhatott, de Szalai Ádámnál, Kleinheisler Lászlónál sem jobb a helyzet. Ezért most nem őket raktuk a célkeresztbe, mint először.
Az indexeket ezúttal is egy táblázatba szedtük össze. Egy védőt, egy védekező középpályást, és két, a támadásokért felelős játékost emeltünk ki.
Ezt az indexet az európai szövetséggel (UEFA) is együttműködő Instat úgy alakítja ki, hogy beleszövi a jó és rossz passzok arányát, a jó és rossz cseleket, a jó és rossz lövéseket, nem utolsósorban a megnyert illetve elveszített párharcokat. A szövetségi kapitányok is ezt az adatbázist használják.
AUSZTRIA
11. a világranglistán, 21. az ELO rangsorban
- Felkészülési meccsek: Málta (május 31.) és Hollandia (június 4.), mindkettő Bécsben

Az osztrákok svájci kapitánya, Marcel Koller olyan gondokkal kell szembesüljön, amivel a selejtezősorozat alatt nem találkozott. Özcan kapus többször kiszorult az ingolstadti kezdőből, és mivel a törökök ellen volt egy kapitális hibája, ezért egyáltalán nem biztos, hogy őt teszi a kezdőbe. Cseréje, Almer az Austria Wienben stabilabbnak számított.
A csatárposzton eddig Marc Janko helye megkérdőjelezhetetlen volt, de megsérült, és április 10-e óta nem játszott tétmeccsen. Ha visszatér, egyáltalán nem lesz egyszerű formába lendülnie. Hinterseer többnyire csere volt az Ingolstadtban, ahogy Okotie a másodosztályú 1860 Münchenből szorult ki. Az utolsó, vesztes meccsen (1-2) ugyan kezdett, de nem lehetett túl meggyőző, ha már az 57. percben lecserélték.
Dragovic szintén április 10-én játszott utoljára a Dinamo Kijevben, őt a védelem tengelyében nem lesz könnyű pótolni, ha nem épülne fel. Sztárcsapatok érdeklődnek utána, ha jól sikerül az Eb-je, garantáltan továbbáll.
A stuttgarti légió (Klein és Harnik) kiesett az élvonalból, ők most a válogatottban szeretnének sikereket elérni, és valahogy kárpótolni magukat a bajnoki kudarc után.
Az osztrákok négy alapembere folyamatosan játszott. Közülük Alaba és Fuchs bajnokok lettek Németországban és Angliában. A klubjával ellentétben a válogatottban védekező középpályást játszó Alaba kupát is nyert, de a BL-döntő nem jött össze. Ha Madridban pár centivel lejjebb megy a bal lábas bombája, lehet, hogy a bajorok azt is elérik.
Junuzovic a Werderben szintén húzóember volt a bentmaradásért folytatott sikeres harc legfontosabb meccsein. Arnautovic Anglián belül válthat, olyan jól sikerült neki ez a szezon.
Név és klub | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index |
David Alaba, Bayern München | Dortmund 0-0 - 278 | Hannover 3-1 - 242 | Ingolstadt 2-1 - 351 | Atletico 2-1 - 267 | Gladbach 1-1 - 267 |
Christian Fuchs, Leicester | Chelsea 1-1 - 246 | Everton 3-1 - 265 | Manchester United 1-1 - 217 | Swansea 4-0 - 244 | West Ham 2-2 - 229 |
Zlatko Junuzovic, Werder Bremen | Frankfurt 1-0 - 244 | FC Köln 0-0 - 250 | VfB Stuttgart 6-2 - 314 | Hamburg 1-2 - 203 | Wolfsburg 3-2 - 323 |
Marko Arnautovic, Stoke | West Ham 1-2 - 233 | Crystal Palace 1-2 - 317 | Sunderland 1-1 - 262 | Manchester City 0-4 - 238 | Tottenham 0-4 - 235 |
PORTUGÁLIA
8. a világranglistán és 12. helyezett ELO-rangsorban
- Felkészülési meccsek: Norvégia (május 29., o), Anglia (június 2., i), Észtország (június 8., o)

A zenites Danny megsérült, ezért a középpályán őt pótolni kell, és mivel Andre Gomes folyamatosan játszott a Valenciában, akár abba a pozícióba is be tud ugrani .
Régi problémája a portugál válogatottnak, hogy nincs jó középcsatára. Most a Lille-ben futballozó, 188 centis Édernek kellene megoldani ezt a feladatot, és akkor Ronaldo kihúzódhatna a szélre, a másikra pedig Nani vagy Quaresma. Egyik sem zárt nagyon jó szezont, bár utóbbi bajnok a Besiktassal, de csak négy gólig jutott, és 23 meccséből 16-szor lecserélték, kétszer pedig még ki is állították.
Fabio Coentrao ugyan kiesett a balhátvéd pozíciójából, Eliseu a Benficából egészen biztosan megfelelően fogja pótolni, ahogy ezt korábban már bebizonyította. A monacói Moutinho felépült a sérüléséből, az ő feladata lenne kulcspasszokkal helyzetbe hozni társait.
A 18 éves Renato Sanches nevét akkor ismerhette meg hirtelen mindenki, amikor a Bayern 40 millió euróért leigazolta. Meg is néztük, mit láttak belőle. Egyszer 200 alá esett az indexe, amire nem lehet büszke, és talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, ez még nem az ő tornája lesz, de azt nem zárjuk ki, hogy már most is pályára léphet.
Ezzel szemben Ronaldónál inkább az a furcsa, hogy volt olyan meccse, amikor nem jutott a 300-as határ fölé. Dehát ő Cristiano Ronaldo.
Név és klub | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index |
Pepe, Real Madrid | Depor 2-0 - 313 | Manchester C. 1-0 - 271 | Manchester C. 0-0 - 291 | Rayo 3-2 - 265 | Getafe 5-1 - 302 |
Renato Sanches, Benfica | Maritimo, 6-2 - 328 | Maritimo 2-0 - 193 | Guimaraes 1-0 - 243 | Rio Ave 1-0 - 241 | Bayern München 2-2 - 208 |
Nani, Fenerbahce | Basaksehir 1-2 - 215 | Gaziantep 3-0 - 245 | Trabzon 4-0 - 355 | Konyaspor 3-0 - 276 | Mersin 4-1 - 200 |
Cristiano Ronaldo, Real Madrid | Depor 2-0 - 341 | Valencia 3-2 - 379 | Manchester C. 1-0 - 261 | Villarreal 3-0 - 302 | Getafe 5-1 - 377 |
IZLAND
35. a világranglistán, 46. az ELO-rangsorban
- Felkészülési meccsek: Norvégia (június 1., i) és Liechtenstein (június 6., o)

Eddig őket zavarták a legkevésbé a sérülések, és mivel régóta együtt játszanak, egyáltalán nem könnyű rivális. Sőt, a mostani válogatottból már a 2013-ban pótselejtezőig jutó csapatban is együtt játszottak 9-10-en. Összeszokottak, tudják mit kell játszaniuk.
Szokás mondani, hogy nagyon defenzíven játszanak, de jól és gyorsan kontráznak. A magyar szakmának ez a kliséje, hiszen ők csak a hollandok elleni két győztes selejtezőből indulnak ki. Akkor valóban masszívan védekeztek, és párszor felértek a kapu elé.
De érdemes visszaidézni egy 2013. szeptemberi meccset, amikor 4-1-es hátrányból Svájcnak mentek idegenben: birtokolták a labdát, beszorították az ellenfelet és végül egyenlítettek. Arról a Svájcról beszélünk, amely később továbbjutott a vb-n.
Pár nap múlva az albánokat is hátrányból verték. Vagyis amikor nem volt kedvező számukra az állás, és nem húzódhattak vissza, akkor is volt ötletük arra, hogyan kell megszervezni a játékot, hogyan kell veszélyesen támadni. Igen, a szlovénokat is hátrányból verték idegenben.
Ezek az eredmények régebbiek, de a mostani Eb-selejtezőben is tudtak fordítani a csehekkel szemben. Mindez valamelyest árnyalja azt a képet, amely szerint felállt védelemmel szemben gondjaik lehetnek. Bár tény, a betömörülő kazahokat nem tudták feltörni.
Mivel Izland régóta együtt játszik, az a kérdés, hogy a begyakorolt figurákat milyen sebességgel hajtják végre.
A csatárok közül Gilfy Sigurdsson klasszis, és Finnbogasonnak is rengeteget köszönhet a Bundesligában bentmaradó Augsburg, 14 meccsen hét gólja volt. Gunnarson a Cardiffból kiszorult, Hallfredsson (Udinese) sem játszott annyit, mint az első félévben. Gudmundssonnál pedig olyan indexeket láttunk, ami arra enged következtetni, hogy ők azért nem sebezhetetlenek.
A legismertebb izlandi, a 37 éves Gudjohnsen a padról állhat majd be.
Név, klub | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index |
Ragnar Sigurdsson, Krasznodar | Perm, 1-0 - 261 | CSZKA 0-2 - 256 | Krilja Szovjetov 3-0 - 252 | Rubin 1-1 - 239 | Anzsi 3-0 - 267 |
Gilfy Sigurdsson, Swansea | Liverpool 3-1 - 257 | Leicester 0-4 - 201 | Newcastle 0-3 - 195 | Chelsea 1-0 - 244 | Stoke 2-2 - 254 |
Gudmundsson, Charlton | Burnley 0-3 - 233 | Leeds 2-1 - 203 | Brighton 1-3 - 231 | Derby 0-1 - 151 | Ipswich 0-0 - 166 |
Finnbogasson, Augsburg | Hamburg 1-3 - 266 | Schalke 1-1 - 238 | Köln 0-0 - 231 | Wolfsburg 2-0 - 281 | Stuttgart 1-0 - 293 |
MAGYARORSZÁG
18. a világranglistán, és 29. az ELO-listán
- Felkészülési meccs: Németország (június 4., Gelsenkirchen)

A magyar válogatottnak az összeszokottság, és a csapatszellem a legfontosabb jellemzője, most is ebből kell meríteni, mert az indexek még ebben a magyar - vagy egy fokkal jobb, lengyel - bajnokságban sem túl magasak. Ami nehezíti a mieink dolgát, hogy a legfontosabb játékosok kevésbé vagy egyáltalán nincsenek játékban.
Storck ezt persze megpróbálhatja előnnyé alakítani, ahogyan már utaltunk erre, de nem lesz könnyű, mert a gyors döntések meghozatalára a játékhiány általában károsan hat. Az viszont biztos, hogy fizikailag senki nem lesz kifacsart állapotban.
A magyar válogatottból azt a négy játékost választottuk ki, akik többnyire végig játszottak a szezon utolsó szakaszában. Noha tudjuk, hogy Nikolics valószínűleg csak csere lesz, Fiola és Juhász is játékban volt, de utóbbit nem biztos, hogy Storck majd favorizálja. És hát Guzmics legalább nem itthon van.
Gera mutatói 37 éves kora ellenére is kiemelkedőek, most sajnálhatjuk csak igazán, hogy amikor a Fulhamben, csúcsformában futballozott, még nem voltak ilyen adatok, és nem lehetett összevetni a bajnokság topjátékosaival.
Név, klub | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index | Eredmény, index |
Guzmics Richárd, Wisla | Slask 1-1 - 231 | Jagiellonia 1-0 - 202 | Kielce 2-3 - 213 | Niecicza 2-2 - 243 | Leczna 3-0 - 218 |
Gera Zoltán, Ferencváros | Újpest 1-0 - 246 | Haladás 1-0 - 217 | Újpest 2-2 - 261 | Videoton 0-1 - 198 | MTK 2-2 - 239 |
Böde Dániel, Ferencváros | Újpest 1-0 - 205 | Haladás 1-0 - 200 | Újpest 2-2 - 185 | Videoton 0-1 - 154 | MTK 2-2 - 198 |
Nikolics Nemanja, Legia | Pogon 3-0 - 208 | Piast 4-0 - 227 | Lech 1-0 - 164 | Lubin 0-2 - 177 | Cracovia 4-0 - 238 |
Összességében leszűrhető: az Intat adatai nem támasztják alá, hogy a magyar válogatott a FIFA ranglista 18. helyén álljon. De a norvégok ellen sem lehetett dupla győzelemre következtetni a korábban mutatott teljesítmény alapján.
Hogy ilyen magasra pozicionálják a magyar csapatot, annak persze több összetevője van.
- megfelelő edző, aki képes rendszerbe helyezni a különböző edzettségi állapotú játékosokat
- megfelelő edző, aki képes volt a középpályás védekezést – a csatár által indított letámadás is ide vonatkozik - és a védelmet jól megszervezni
- a játékosok jobban teljesítenek a válogatottban, mint klubjaikban, mert egymásból többet képesek kihozni címeres mezben, mint a klubcsapatbeli társakból.
- azok a játékosok, akik kevés szurkoló előtt játszanak, a válogatottban sok előtt, és mindez jó hatással van rájuk, erejüket megsokszorozza.
- a világranglista egy folyamat része, Dárdai munkája is benne van a jó helyezésben, míg Pintér vereségei sem tudtak sokat rontani az összképen.
De hogy melyik nyom a legtöbbet a latba, szinte képtelenség eldönteni. Mi több, lehet, hogy az ellenfelek is erre keresik a választ. Hogyan lehet jegyzett klub nélküli játékossal, öregedő csapattal ilyen előre kerülni a rangsorban.
A FIFA ranglistával kapcsolatos aggályainkat ebben a cikkben részletesen kifejtettük.
Olaszország a 15. helyen áll, a sztárokkal teletűzdelt horvátok és lengyelek viszont már a magyarok mögött, noha a két válogatott keret ereje szinte összehasonlíthatatlan a magyarral. Mást ne mondjunk, a horvátok az előző két BL-döntőben három játékossal voltak érdekeltek.
Nyilván sokan szívesen utánunk csinálnánk, mi pedig szívesen cserélnénk azokkal az országokkal, ahol jegyzett bajnokságokban hétről-hétre a legjobb játékosoknak lehet szurkolni.
