Ágnes
-1 °C
2 °C

Ez a film megsemmisítheti a magyar futballszakmát

D  YT20131011004
2016.06.01. 19:18 Módosítva: 2016-06-01 22:18:38
Még 50 perc címmel dokumentumfilmet mutatnak be a futball Európa-bajnokság előtt, amely a magyar válogatott elmúlt három évéről szól. A film különlegessége, hogy olyan szituációkban is láthatjuk a játékosokat, amiket általában a legnagyobb titok övez. Milyen amikor egy magyar edző 2-0-ás félidőben az öltözőben megpróbálja a csapatát feltüzelni, és milyen, amikor az Eb-re kijutás elérhető közelségbe kerül. Kiderül, kik az öltöző hangadói. A sajtóvetítést sportszemmel néztük meg, így nem elsősorban a filmről, hanem az edzőkről és a magyar futball legbelső köreiről fogunk megállapításokat tenni.

Közvetlenül az Európa-bajnokság előtt mutatják be a Tv2-n azt a dokumentumfilmet, amit Muhi András Pires forgatott, aki végigkísérte a magyar labdarúgó-válogatott két legutóbbi selejtezősorozatát. A valaha a Ferencvárosban futballozó és az ifiválogatottban is megforduló Muhi a taktikai értekezletekre is beülhetett, bejutott az öltözőbe, vagyis eléggé testközelből láthatta, mi történik a csapattal, a játékosokkal, és láthatta azt a kontrasztot, ami a különféle edzőket jellemzi. A film címe Még 50 perc. Hogy ez mire utal, arról később.

A rendező, az egykori futballista Muhi András Pires Egervári Sándorral 2012. szeptemberében kezdett együtt dolgozni, vagy úgyis mondhatjuk, hogy a válogatott és Muhi közös munkája akkor kezdődött. Az ötletet a franciáktól vették, 1998-ban egy operatőr végigkövette a világbajnoki részvételt az edzőtábortól a vb-aranyig.

Egervári aztán nem lett ennyire sikeres, ő az amszterdami 1-8-cal fejezte be. A következő ciklus Pintér Attilával indult. Még most is hátborzongató belegondolni, hogy vajon ki javasolhatta éppen őt, miközben a hollandok elleni sokkból éppen felocsúdó szakma, az MLSZ és a fél magyar sportvilág is egy külföldi szövetségi kapitányban gondolkodott.

Egyedül Pintér volt az, aki aztán nem is engedte, hogy az operatőr bemenjen az öltözőbe, és megörökítse akár a taktikai értekezletet, vagy bármit, amit ő a félidőben mond. Ez - érthető, de - nagy hiányossága a filmnek, pedig biztosan sokan megnézték volna, ahogy mezítláb a tolódásról próbálkozik magyarázni a mágnestáblánál.

Dárdai és Storck már beleegyezett a forgatásba, és így a kamera már ott lehetett minden fontos pillanatban. És ez a lényeg a filmben: a beszédek, az öltözőben történtek, és persze a ma már inkább röhejesnek ható mondatok.

A film a törökök 3-1-es legyőzésével kezdődik (2012. október), de lényegesen hangsúlyosabb a románok elleni 2-2-es döntetlen, amit zárt kapuk mögött kellett lejátszani.

A magyar válogatott csapatkapitánya ekkor még Hajnal Tamás volt, ezért ő tartotta a lelkesítő beszédet. Az előző török meccset hozta példaként az öltözőben. Hajnalnak nincs elsöprő erejű vagy sodró hatású mondanivalója, de fontos látni, hogy hozzá képest milyen különbséget jelent a csapatkapitányi karszalagot később öröklő Dzsudzsák, aki a következő meccseken vezeti a csapatot.

A 2-2-es magyar-román egy rendkívül szerencsétlen mérkőzés volt, büntetésből üres lelátók előtt játszhattunk. A románok az utolsó pillanatban egyenlítettek. Lehet, hogy közrejátszik ebben, hogy az öltözőben nincs élet, hogy nincsenek a lelátón szurkolók, és hogy kint röpködnek a mínuszok. Egervári a szünetben próbálkozik utasításokkal, de csak annyi jön ki belőle, hogy „a 7-es gyereket fogjátok meg”. Ő, a 7-es (Grozav) többször is előkerül a beszédben, végül Torjét név szerint is említi, aki viszont a 11-es volt. Egervári azzal próbálkozik, hogy a román csapat mégsem egy spanyol vagy német csapat, de a játékosok fanatizálásról távolról nem beszélhetünk. Ahogy taktikai utasítás sem sok hangzik el. Annyi kijön belőle, hogy szerinte a magyarok jobb futballisták, mint a rivális.

Aztán a meccs végén Dzsudzsák kikelt magából, amikor az öltöző egyik sarkából meghallja, hogy „majd. Hogy majd nyerünk.”

„Miért nem most? Megint gólt kapunk a végén, mint a svédektől. Legyen egyszer már most” -  mondta. Ő amúgy nem higgadt a le a meccs után sem, az újságírók előtt is indulatosan beszélt, amiért nem tudták elrúgni a labdát.

A film elkészülte nyilvánvalóan olyan bizalmi helyzetet feltételez, amelyben feltehetően okkal nem szerepelnek azok a jelenetek, amelyek a csapat felkészülését mutatják még ugyanazon év őszén a románok elleni visszavágóra, valamint az októberi hollandok elleni 1-8-ra. Azt tehát nem tudjuk meg, mi hangzott el az öltözőben, amikor a válogatott a bukaresti 0-3-as valamint az 1-8-as késbe szalad éppen bele.

Belekerült viszont innen a félidei eligazítás. És szerencsére, mert azok is tanulságos részek, és igazából megsemmisítő erejűek, legalábbis Egervárira nézve. 

A magyar szövetségi kapitány egy helyben áll, szenvedély nélkül, kimérten beszél, mintha csak interjút adna.

„El kell indítani a mozgásokat” - hangzik el tőle Bukarestben, majd amikor úgy kezd egy mondatot, hogy ne haragudjatok, nagyjából már sejthető, hogy nem lesz ott semmiféle fordulat, pedig erre a fordulatra maga is készült lélekben.

Ebből a beszédből sok minden idézhető még, amin inkább nevetni lehet, sem mint sajnálkozni. „Megfordítottak már BL-döntőt is az utolsó percekben” - mondja, de nem folytatja, mert láthatóan az sem jutott eszébe, melyik meccs lehetett az. Pedig több ilyen is volt, akár a Bayern-Manchester 1-2, akár a Milan-Liverpoolra utalunk.

Ő nem adná fel a meccset, mondja, de mindezt nem szívből jövően, hanem mint egy joviális nagypapa, akinek egy csapat kétségbeesett ovist kellene megnyugtatnia. Az aludt tej messze nem is érzékelteti, hogy ekkor milyen a hangulata az öltözőnek. Amikor egy gyors pontrúgásból szerzett gólról hablatyol, garantáltan nem hisz senki benne, és ez ott is van minden egyes játékos arcán.

Aztán a slusszpoén, hogy a sok közhely végén a második félidőre egyszerűen magasabb fordulatszámot kért a csapattól. Képzeljék el a helyzetet, amint Bukarestben, 55 ezer román szurkoló előtt, 2-0-ás félidőnél ezt kapják útravalóul a második játékrészre.

A vetítésen ekkor az jutott az eszembe, hogy még az MTK edzőjeként a Ried ellen kb. ugyanezt mondhatta Illésnek vagy Halmainak is, és hirtelen máris világos lett, miért neki voltak a legcikibb vereségei a nemzetközi kupában.

„Nem akarok kapni egy nyolcast” - mondta halkan Egervári az amszterdami öltözőben, amikor már láthatóan semmi hatása nem volt a csapatra. Orbán Viktor miniszterelnök Egervárit higgadt, nyugodt, tekintélyes embernek nevezte, ebből a harmadik tulajdonságot egy pillanatra sem láttuk, bágyadtságot igen.

„Megcsinálják azokat a történéseket, amiket nem lenne szabad” - préseli ki magából, és ezek után egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy ilyen színvonalon és hasonló frázisokkal beszélnek a szakértők úton-útfélen.

Egervári Sándor Amszterdamban a Hollandia ellen elszenvedett 8-1-es vereség során.
Egervári Sándor Amszterdamban a Hollandia ellen elszenvedett 8-1-es vereség során.
Fotó: Illyés Tibor

Egervárinak azon a mérkőzésen a szünetben egyébként az volt a legnagyobb baja, hogy a játékosok távol voltak a sztároktól, akikkel nem ütköztek, így a hazaiak zavartalanul passzolhattak és játszhatták a saját játékukat. És mit tanácsolt ez ellen?

Már csak dacból is borítsátok fel őket.

Majd megmagyarázta a cseréit, végül azzal küldte a csapatot vissza a vágóhídra, hogy „tisztességesen hozzátok le a meccset.”

Ezt nézve eszembe jutott Szalai kőkemény beszéde, ami a telki edzőközpontban hangzott el. Szalai akkor arról beszélt, hogy nincs taktika, neki pedig beleverték a fejébe Mainzban, hogy mit kell tenni egy adott játékhelyzetben. Hát ilyet Egervárinál nem láttunk. Nála egy mágnestábla volt, semmi rajz, semmi, ami vizuálisan elősegítette volna a könnyebb megértését, csak az ócska szöveg: jobb játékosok vagytok, mint az ellenfél.

Aztán a film egy csapásra megtelik élettel, amikor Dárdai Pál edzésén járunk, mögötte projektor van, ami csak erősíti, sulykolja, mit kell tenni a pályán.

Egyébként az sincs a filmen, hogy Bukarestben ő miként küldte csatába a csapatát, de ennek az az oka, hogy a hirtelen váltás, Pintér menesztése után nem tudták leegyeztetni vele, így arra vagyunk kénytelenek hagyatkozni, amit Dárdai a könyvében ír, valamint Sztancsik Tamás akkor sajtófőnök elmesélt. Azt kérte, hogy mindenki egy percre hunyja be a szemét, nyugodjon meg, ne zavarjon senkit, mi történik a lelátón, hogy esetleg verekednek a szurkolók, hogy behallatszik a szurkolók morajlása. És koncentráljanak, nyerjék meg az első párharcot, amikor kifutnak.

Azt azonban már megtudhattuk, hogy mi történt a görögök elleni hazai, valamint a finnek elleni idegenbeli meccsen, ahol Dárdai elköszönt. És ahol fel volt rajzolva az öltözőben egy szabadrúgásvariáció, amikor Stiebernek kell érkeznie a kipattanóra. Érkezett is a 82. percben, és ezzel a lövéssel sikerült megnyerni a meccset 1-0-ra.

Dárdai betöltötte a hadvezér szerepét.

Dárdainál kivettek a gyakorlásból egy részletet, amint a lábával lendít, és részletesen elmagyarázza, miként kell helyezkednie a védelemnek, hogyan kell visszazárni ebben a pillanatban, mik azok az automatizmusok, amik ilyenkor segítik a pontos helyezkedés-védekezést. Az alapos bemutatásban ő is részt vesz, mozog a labdával. Erről Lovrencsics Gergő is beszélt nekem egy éve, és most viszontláthattam filmen, hogy ez miként is néz ki.

Dárdai mindig azokhoz a módszerekhez folyamodik, amikre éppen szükség van, a labda körbeadogatásakor például megemlíti, hogy tudja, ez futsal és kézilabda, de akkor erre van szükség. A finn meccsen például azért szidta le a csapatot, mert nem tetszett neki a harmincadik perc után, hogy olyan volt, mintha a Bundesliga kettőben látna vagdalkozást.

Nyilasi szeme

Nyilasi Tibor csak akkor nézte a meccset, ha nálunk volt a labda. Rendszeresen kérdezgette, hogy nálunk van-e már, és amikor így volt, akkor odament a tévé elé. Ő Dárdai stábjának a tagja volt, Storck megörökölte, majd lecserélte másra. Ezen persze nem lepődtünk meg, mert minden baja volt az öltözőben, nagyon nehezen viselte a stresszt. Stieber győztes gólja után viszont ő rohant oda elsőként gratulálni neki.

„Nem vagyunk elég gyorsak ehhez a játékhoz” - mondta, és közben folyamatosan az volt az érzésem, hogy pontosan annyit kér a csapatától, amennyit az tud. Eszébe sem jutott, hogy többnek gondolja a játékosokat, mint a valós tudásuk.

Dárdai a félidőkben különféle játékhelyzetekre hívta fel a figyelmet, és például a görögök ellen arra figyelmeztetett, hogy amikor a görögök négyes láncról hármasra váltanak, akkor valakinek váltani kell a stabilitás megőrzéséért. Azt is nyomatékosan kéri, nézzenek fel, mert mindig nem állhat oda a pálya mellé, és nem szólhat minden egyes váltásnál, hogy megváltozik a középpálya szerkezete. Ezt a pályán lévőknek ki kell szúrniuk.

Megkérdezi, hogy mit éreznek belül? Gera mondja is azonnal, hogy szerinte miből alakíthatnak ki veszélyt a túloldalon. És ezt megnézik laptopon, Dárdai megmutatja utána a táblán is. Tőzsér arról beszél, hogy ő nem tud beváltani, ezért másnak kell, meg is oldják gyorsan. Ilyen párbeszédet egyszer sem láttunk az előző kapitánynál.

Amikor a győzelmet ünneplik, megjelenik Bernd Storck, az utód.

„Ha az elején belőjük a helyzeteket, akkor sima a meccs” - mondja Dárdai. A jelenlegi kapitány természetesen gratulált: szép munka volt. Storck ekkor amúgy Új-Zélandról érkezett a csapathoz – ott vezette a 20 év alattiakat a vb-n -, és valahogy érezni lehetett, hogy ő lesz a következő kapitány.

Storck személyiségéről, hogy milyen az öltözőben eddig kevés képet kaphattunk. Uraimmal szólította meg a játékosokat. Róla sincs meg, miket mondott a románok ellen – akkor még nem forgathattak -, de az megvan, hogy miket mondott az északírek ellen.

„Nincs mozgás a játékban. Teremtsünk területeket, ne ívelgessünk”, majd Kádárral arról beszél, hogy a tízes játékos ellen mit kell tennie. Végül ő, Lafferty lőtte az egyenlítő találatot.

Nagy Ádámnál érezte - az első félidőben szállt be -, hogy nyugtatásra van szüksége, át is ölelte. Egervárinál egyetlen ilyen gesztust sem fedeztünk fel.

A stáb akkor is ott lehetett, amikor a csapat együtt nézte a törökök Izland elleni meccsét, ez volt az a találkozó, amin ha a törökök nem nyernek, akkor Magyarország a legjobb harmadik, és selejtezőmeccs nélkül is ott lehetett volna az Eb-n. Aztán jött Szelcsuk Inan rendkívül pontos szabadrúgása, és elúszott a lehetőség.

Amikor egy törököt kiállítottak, nagy az öröm, ez a lelkesedés és eufória letargiába csap át, néznek maguk elé - Dzsudzsák a szája szélét harapdálja -, nem sikerült az egyenesági kijutás.

Ezt a csalódottságot sikerült aztán valahogy Storcknak pozitív energiává alakítania. A taktikai értekezleten ki is emeli, hogy mennyire fontos a pozitív gondolkodás. Ekkor már Szélesi Zoltán a segítője, ő tolmácsol.

„Mi is tudunk focizni. Az ellenfél lekezel benneteket. Mutassátok meg. 32 méteren védekezünk” - utóbbi kijelentés azért fontos, mert Dárdai kevéssel defenzívebb volt, 26 méterre húzta meg a védővonalat.

Iszonyatosan meg lennék lepve, ha Egervári bármikor is így szervezte volna meg a játékot. De nem valószínű, hogy bármelyik más korábbi magyar kapitány is ilyen alapossággal ment volna.

A leginkább megható részlet, amikor Storck arról beszél, hogy halott társuk emlékéért is küzdjenek, aki a napokban távozott, és már nem szurkolhat nekik, hogy ott lehessenek Franciaországban. Fülöp Mártonról van szó.

Ő aligha ismerte, ennek ellenére motivációs beszédében rá is kitért. Mert valahogy jobban bele tudta magát érezni a játékosok helyébe. Jobban megértette a gondolkodásukat, jobban azonosult velük. Nem mondott ő sem egy darab közhelyet sem, nem volt ott fordulatszám, meg hogy kik a jobb és képzett játékosok. Az viszont igen, hogy egy kinti gól mekkora segítség lehet. És azt a gólt, hogyan lehet berúgni, mert a védekezés nem lesz elég.

Dzsudzsák Belfastban (a selejtezősorozat legvégén) is mondott buzdító beszédet, ahogy a pótselejtezőben a norvégok ellen is. Ennek a legfontosabb részeit már közvetlenül a meccs után leírtuk, trágár, persze, de ilyen felfokozott helyzetben máshogy talán nem is megy.

A hazai 1-0-s vezetésnél is ő jegyezte meg, 0-0-ról indulunk a második félidőben, nehogy bárki is elhiggye, hogy ez a meccs már lefutott. Storcknál még jobban kinyílik az öltöző, Király és Gera is biztatja és motiválja a társait, higgadtságot kér, utóbbi külön beszélget Kleinheislerrel, míg Királytól elhangzott a címben szereplő mondta: még 50 perc.

„Nincs egoizmus, csak csapat van” - mondta Storck, aki nem egy helyben állt, hanem körbe-körbe járt. Dárdai is mindig az egységre, mint a legnagyobb erőre tekintett.

A norvégok elleni pótselejtezőn a videóelemző, Késedi Gábor fontos észrevételt mutat az egyik előretörő játékosról. „Tudom, láttam, Forren az” - így válaszol neki Andy Möller, mintegy jelezve, tud róla a főnök is, és kezelni fogják a problémát. Forren, így név szerint. Emlékeznek a cikk elején? Nem a hetes játékos! Möller mintha jobban képben lenne az egész nemzetközi futballal, mint a korábbi magyar kapitányok.

Ugye, sejtjük a választ a kérdésre, bármelyik kapitánynak volt-e ilyen elemzője, ilyen típusú segítője, vagy esetleg Bognár György éles szemű meglátásaiban bízva mentünk a csatába.

Storck azt is kifejtette, hogy Gera Zoltánhoz kell igazodni, ő a kulcsszereplő a pályán, a játékrendszernek is ő az alapja. Ilyenkor érdemes visszagondolni arra, hogy Pintér szerint viszont Gerára 20-30 percre számított, mert szerinte a meccsbe beszállva csak ennyit tudott volna segíteni a csapaton. Gerát bántotta is ez.

Aztán jött az ünneplés, és a dal: a csípője, meg a járása.

Meggyőződésem, ha ezek a játékosok több segítséget kaptak volna az elmúlt 20 évben a kispadról, többre jutottak volna. Nem mindenki, nyilván. Ehelyett Dárdait is rémálomként kísérti, amikor az ő generációjának a nagy meccsén, Rigában, 2003-ban nem sikerült kikapcsolni az egyetlen veszélyes csatárt, Verpakovkist, mert nem hívta fel rá senki a figyelmet. Az akkori kapitány Gellei volt.

Ahogy Dárdait vagy Storckot látjuk, az a benyomásom, hogy ezt a szakmát így is lehet csinálni. Kivetítővel, jól felépített stratégiával, nem a vakszerencsében bízva. Pintér Istenben bízott, az ő segítségével bármi sikerülhet, ez volt a jelmondata. Azt csak halkan jegyezzük meg, Pintér lelépési pénze nagyjából annyi volt, mint amennyit Dárdai sikerdíjként kapott összesen.

Azt még halkabban, hogy Egervári most milliókat kap Diósgyőrben, Pintér Mezőkövesden, Csábi József, Kenyeres Imre is visszaszivárgott a futball vérkeringésébe. És az új módszerek tagadói szép számmal dolgoznak még. Vagyis hosszú távon sok jóra nem számíthatunk.

Muhi András korábbi filmje itt.

(Borítókép: A magyar válogatott játékosai az Amszterdamban elszenvedett 8-1-es vereség után. Fotó: Illyés Tibor/MTI)