Andrea, Ilma
4 °C
12 °C

Storck: Elégedett vagyok, próbáltunk focizni

2016.06.04. 20:40 Módosítva: 2016.06.04. 22:09

A magyar válogatott 2-0-ra kikapott a világbajnok Németországtól az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési meccsen, Bernd Storck alapvetően elégedett volt azzal, amit látott.

„Nehéz meccs volt, tudtuk, hogy nyomás alatt leszünk. Alapvetően elégedett vagyok, de az eredménnyel nem, az Eb-ellenfél Ausztriára jól felkészültünk. Értékes tapasztalat volt ez a meccs, eddig elégedettek vagyunk a látottakkal, de egy-két játékos nem száz százalékos.

Ezen a meccsen taktikailag jók voltunk, megpróbáltunk focizni. Látható, hogy az Eb-re az erőnlét megvan, taktikai finomhangolás jön."

Védekezésben jól teljesítettünk, hiszen kevés lehetősége volt az ellenfelünknek és az előre játékunk is működött. 

A csatár Lovrencsics Gergő is pozitívan nyilatkozott. „Nem írtam volna alá az eredményt, nyerni jöttünk ide, és voltak biztató momentumaink. Nagyon kemény munkát végeztünk az edzőtáborban, készen állunk az Eb-re."

Felemás érzéseim vannak. Ha abból indulok ki, hogy a világbajnok ellen játszottunk, akkor nem volt ez rossz meccs. Viszont ahhoz, hogy ilyen csapat ellen is eredményesek legyünk, nagyobb önbizalommal kell futballoznunk" - mondta Szalai Ádám, aki hozzátette, azzal kifejezetten elégedettek lehetnek, ahogy sok esetben sikerült kihozniuk a labdát, elől ugyanakkor még határozottabbnak kell lenniük.

  Nagy Ádám szerint jelenleg ennyi különbség mindenképpen van a két csapat között, de hangsúlyozta, ez nem ledolgozhatatlan, ugyanakkor a német játékosok minden nap olyan munkát végeznek klubjaikban, amivel ők most szembesülnek a válogatottban.

A ferencvárosi középpályás kiemelte, hogy többször sikerült eredményesen kihozniuk a labdát, a következő lépés az lesz, hogy három-négy öt- perces labdabirtoklás után ugyanolyan gyorsan tudjanak ritmust váltani és egy gyors támadást vezetni, mint például a németek az első gólnál.

„Az elején nem idegesek, vagy megilletődöttek voltunk, egyszerűen csak idő kellett ahhoz, hogy felvegyük a meccs ritmusát" - mondta Nagy az első tíz percről.

Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya: „Elégedettek lehetünk a győzelemmel, jó érzés így elhagyni a pályát. Kicsit hiányzik még a frissesség a csapatból, de ez nem csoda, mivel sokat dolgoztunk az edzőtáborban. Több játékost, Kroost, Götzét és Cant is új pozícióban próbáltam ki, mindannyian jól helytálltak".