Hidegzuhany, sokk: leolvadt az osztrák sajtó

2016.06.14. 21:26

Láthatóan egyáltalán nem volt felkészülve arra az eshetőségre az osztrák sajtó, hogy válogatottjuk vereséget szenved a magyarok elleni Eb-kezdő meccsén. A 2-0-ás magyar győzelem után lesújtóan írtak csapatuk teljesítményéről, és itt-ott azért a magyarokat is megdicsérték.

A Der Standard élő közvetítésében azt írta, a nemzeti tizenegy "jéghideg zuhanyt" kapott a magyaroktól, összefoglalójukban pedig már úgy fogalmaznak, kapitális betlivel kezdte Eb-szereplését az osztrák válogatott a szenvedélyesen játszó magyarok ellen.

A Kronen Zeitng "keserű vereségről" ír az "ősellenség" magyarok ellen, és persze rendes bulvárlaphoz híven azt is felveti: botrány, hogy Dragovicot kiállították. A Heute megfogalmazásában pedig csődöt mondtak az osztrákok.

A Die Presse szerint az Eb-kezdés meséből rémálom lett. Az osztrák csapat hosszú évek sikertelensége után térhetett vissza, és ennél ők is és a szurkolók is jóval többet vártak. Hiába voltak esélyesek, Alabáék egyéni kvalitásai nem látszottak Bordeaux-ban, a magyarok szenvedélye viszont igen.

A lap szerint ezek után hatalmas lesz a nyomás az osztrákokon a portugálok ellen. Ami nyilvánvalóan jó nekünk.

Ez utóbbit emelte ki a Kurier is: végül az lett, amit mindenki el akart kerülni, azaz az osztrákoknak az első meccsen elszenvedett vereség után majd nyomás alatt kell játszaniuk a portugálok ellen a továbbjutásért. 

A Kurier egyébként úgy értékelte a meccset: minden kezdet nehéz, de az osztrák Eb-kezdet kifejezetten kiábrándítóra sikeredett. Az első félidőben kettős pechük volt, hogy semmi nem ment be, utána kettős sokk érte őket a magyar góllal és a kiállítással. Semmi nem jött össze az osztrákoknak, a sztárjátékosaiknak pedig nem ment a játék.

A német Kicker viszont nem az osztrák betlivel volt elfoglalva, hanem a magyarokat dicsérte.

Micsoda visszatérés a nagyszínpadra! 

- szól a cikk felütése, amely szerint a magyarok szenzációs győzelmet arattak, sokkolták az osztrákokat. 

A szaklap szerint az osztrákok csak nyomokban mutatták a selejtezősorozatban látott formájukat, és egyedül Alaba játszott veszélyesen a csapatból. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM