Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Mertünk volna ilyen közönség előtt kikapni?

21
2016.06.19. 08:50

A jelenlegi kapitány, Bernd Storck elődjének Dárdai Pálnak megint igaza lett, amikor azt mondta, hogy Izland keményebb rivális lesz Ausztriánál. 

A magyarok nagy lelkierővel támadtak az egyébként az izlandi kollégák szerint is szoft-tizenegyes után, a hajrában már három csatár volt a pályán: a gólpasszt adó Nikolics, Szalai és Böde, amit Bernd Storcktól még nem láttunk. Ennek megfelelően a 88. percben egy kiprovokált öngóllal összejött a döntetlen.

Az utolsó pillanatban ismét az izlandiak szerezhettek volna előnyt, de a 17 méterről laposan meglőtt szabadrúgás elakadt a sorfalban, az ismétlés pedig Guzmicsról vágódott le. A védő úgy gondolja, ilyenkor teljesen természetes, hogy mindenki a labda felé mozdul, ő is így tett, és a lövés eltalálta. Nem beletette a lábát a labda útjába, hanem gyorsan történt minden és blokkolt.

„A legfontosabb, hogy nem lett gól. Hogy nézett volna ki, hogy ilyen közönség előtt a végén kikapunk? Nem illik az ilyesmi, ugye?” - mondta.

Guzmics is látta az adatot, hogy ő volt a leggyorsabb játékos az első csoportkörben, de ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget, mert noha a testalkata megvan a gyorsasághoz, de nem ő a leggyorsabb, az szerinte csak egy jó pillanatban mért végsebesség volt, amiből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. 

Guzmics egyetért azzal a megállapítással, hogy ez a mérkőzés azt bizonyította, hogy a magyar játékosok képesek négy nap alatt komoly tempójú meccseket is játszani. Amikor ennek okairól faggattam, elsőként az edzőtáborozást említette, és hogy napi három olyan edzésük is volt, amikor nagyon elfáradtak, ennek lett meg az eredménye. És ezt a saját bőrükön érzik nap mint nap.

„Elhittük, hogy sikeresek lehetünk. Nem kis feladat hinni. Emellett tudatosan csinálunk mindent. A pályán egymás segítése a legfontosabb. Régebben is megvolt ez, de most ebben is szintet léptünk.”

Kíváncsi voltam, láthatunk-e még tőle olyan előretörést, mint amivel egy szabadrúgást és egy sárgát is kiharcolt a meccs vége felé. Mint mondta, a lengyel bajnokságban már próbálkozott ezzel, és bízik benne, hogy lesz még lehetősége ilyenre a tornán. Az egy kicsit bántotta, hogy a gól előtt vaktában előrevágta a labdát, ami az ellenfélhez ment, mert abból a labdából támadást vezettek, majd később sorozatos hibák után a gólt lőttek.

Védőtársa,Juhász Roland szerint megoldották a feladatukat, 

nem érezték, hogy nagy nyomás lenne a védelmen, mert Izland nem támadott le annyira, mint az első meccsen Ausztria.

„Ilyen hangulatban nem lehet félni vagy megijedni. Egyszerűen csodás volt, ahogy a szurkolók fogadtak bennünket már a bemelegítésnél. Először vagyunk nagy tornán, erre vágytunk, amióta futballozunk.”

Juhász 92-szeres válogatott lett szombat este, a korábbi újpesti csatár Fazekas Lászlónak sikerült ennyiszer a csapatban szerepelnie. Az örökrangsor holtversenyes harmadik helyére érkezett meg.

Azt is kifejtette, nem esett jól neki, amikor túlsúlyosnak kiáltották ki otthon, és nem levezetni érkezett vissza Belgiumból Magyarországra, hanem még nagy tervei voltak és vannak. Az egyik ilyen volt például az Európa-bajnokság.

Tudja, hogy csak Fiola sérülése miatt került be, de igyekszik megragadni a lehetőséget. Arra is utalt, hogy érezni fogja, amikor már eljár felette az idő, de most még úgy gondolja, hogy ha akár csak egy percre is, de még mindig hasznára lehet a csapatnak.

„Nem csináltak semmi különöset. Visszahúzódtak, defenzívek voltak, de így is meg kellett szenvednünk a döntetlenért. Bebizonyítottuk, hogy tudunk darálni a hajrában, az utolsó pillanatokban is. Amikor azt mondtuk, hogy az edzőtáborban nagy terhelést kaptunk, azzal nem kifogásokat kerestünk. Hanem úgy is volt” - ezek már Dzsudzsák Balázs szavai voltak.

A szélsőt arról is kérdeztem, hogy mitől van ez az erő bennük, hogy az utolsó pillanatokban is támadtak. Régebben nem ez volt a jellemző, a románok ellen például a 92. percben kaptak gólt, és ahogy a válogatottról forgatott dokumentumfilmből is kiderült, nehezen viselte azt a pontvesztést.

Úgy reagált, hogy most nekik kellett menni az eredmény után, míg akkor a románoknak nem volt már veszítenivalójuk. De ennél persze lényegesen többről van szó.

„Van önbizalmunk, hitünk, hiszen az osztrák meccs alapot adott erre. Megmutattuk már akkor, hogy nyitogatjuk a szárnyainkat. Magabiztosak vagyunk, és volt némi szerencsénk is. És volt egy csodálatos közönség, amelyik átlendített a holtponton. Néztük a videókat a meccs előtt az Indexen. Hát mit mondjak? Hátborzongató. Nagyon kell viszont figyelnünk arra, hogy mindez ne vigye el a fejünket. Tudjuk, mi van otthon, de nekünk a földön kell maradnunk, mert 4 pontunk van, de még hátra vannak a portugálok.”

Dzsudzsák úgy gondolja, nekik nem nyilatkozgatniuk kell, hanem a pályára kell vinni a tudásukat. Hadd mondják csak az ellenfelek, hogy a magyarok ellen lehet eredményt elérni, hogy kettőt meg hármat rúgnak majd.

„Hányszor hallottuk, hogy mi csak egy lesajnált válogatott vagyunk. Csak dacot szült bennünk eddig. Azt ugyanakkor látjuk, ez egy Európa-bajnokság, itt a hibákért nagy árat kell fizetni. Ezért is kell mindig figyelnünk.”

A most nem játszó Németh Krisztián szerint a csapat hitt ebben a négy pontban. Személy szerint ő is.

Kádár Tamás azzal kezdte, hogy nem volt tizenegyes, amit a bíró annak látott. Nem reklamált, mert még egyetlen játékvezető sem vonta vissza az ítéletét. Azt is felháborítónak tartotta, amikor sárga lapot kapott, noha hozzá sem ért az ellenfeléhez.

„Nekünk mindenért meg kell küzdeni. Ezt egy pillanatra sem szabad figyelmen kívül hagyni. Mindig a maximumot kell adni, mindig a határon kell teljesíteni, különben bajban lehetünk.”

A Lech Poznań védőjének szülei most is ott voltak a meccsen, kedden odaadta a mezét édesanyjának, most magánál tartotta.

A 37 éves Gera Zoltán jó erőben érzi magát a nagy terhelés ellenére is. Minden adott ahhoz, hogy nagyszerűn regenerálódjon, állapította meg. „Már a tesztek megmutatták, hogy ennek a csapatnak nincsenek fizikai problémái. Jó kezekben vagyunk. Jók az edzőink, a fizioterapeutáink, az orvosaink. Ez is közrejátszik abban, hogy négy nap alatt két ilyen meccset le tudtunk játszani. Ha pedig ilyen fantasztikus szurkolók előtt vagyunk a pályán, nem érezzük a fáradtságot, csak azt, hogy mennünk kell.”

A BL-győztes Gudjohnsen egyébként megdicsérte Gerát, mert ilyen jó állapotban van, és jól bírja a meccseket. Ő szintén 37 éves, de már csak csereként válhat a csapata hasznára. Angliában sokszor találkoztak bajnokin, innen a kapcsolat.