Vince, Artúr
-5 °C
2 °C
Index - In English In English Eng

Öncélú és hasztalan volt a spanyolok tiki-takája Horvátország ellen

2016-06-21T200535Z 109541135 MT1ACI14449107 RTRMADP 3 SOCCER-EUR
2016.06.22. 09:32

A már biztos továbbjutó spanyolok és a csehek ellen meglepetésre kétgólos előnyről ikszelő horvátok meccse volt a nap rangadója a franciaországi Eb keddi játéknapján. A mérkőzés a továbbjutás szempontjából sem volt épp lényegtelen, a spanyol válogatott ugyanis egy győzelemmel, vagy döntetlennel elkerülhette volna azt, hogy arra az ágra kerüljön, ahol a németek, a franciák, az angolok és az olaszok ölik majd egymást a döntőig vezető úton.

13494879 10206466307157171 559421446814626714 n

A horvátoknál sérülés miatt Modric nem volt bevethető, így a középpályán a Badelj-Rog-kettős kapott lehetőséget, de a védelembe is bekerült egy új arc a fiatal Jedvaj személyében. Mandzukic helyett ezúttal a Fiorentinában játszó Kalinic volt a center Ante Cacic csapatában, őt Rakitic és Perisic mellett Pjaca támogatta a támadóharmadban.

A túloldalon Vicente del Bosque nem változtatott a kezdőcsapaton, a spanyolok ugyanúgy álltak fel, mint az első két csoportmérkőzésen a csehek és a török válogatott ellen.

Megvan a labda, de mit csináljunk vele?

Bár a horvátok a mérkőzés több fázisában is képesek voltak megtartani a labdát, Modric hiányát összességében nem sikerült enyhíteniük a középpálya közepén. Badelj és Rog többnyire kifejezetten mélyen helyezkedtek – ahogyan az a fenti képen is látszik -, de mivel egy sorral előttük Busquets remekül semlegesítette Rakiticet a spanyol védelmi vonalak között, a horvátok csak ritkán tudták felpasszokkal átjátszani a középpályát. A labdabirtoklásuk, ha meg is valósult, gyorsan hatástalanná vált.

Ugyanez a passztérképen is látható: a legtöbb átadással a védőnégyes tagjai egymást és Badeljt találták meg, és csak elvétve sikerült mélységi passzokkal a támadókat megjátszani. Rakitic elszigetelődését érdemes külön megjegyezni, a Barcelona sztárját a spanyolok teljesen ki tudták venni a játékból.

A spanyol válogatott szokásos, labdabirtoklásra épülő stílusát hozta a meccsen. Rengeteget passzoltak, főleg a pálya közepén, sokszor csak a legbiztosabb átadásokat bevállalva, hogy ezzel próbálják meg kicsalogatni az ellenfél játékosait a sündisznóállásból. Ezzel a stílussal a 2008-12 közötti években uralni tudták a nemzetközi futballt, ám ahogy a védekezések egyre kompaktabbak lettek, úgy vált a spanyol labdabirtoklás is egyre inkább hatástalanná, és ezzel együtt öncélúvá. Ma már rengeteg mérkőzésen inkább védekező szellemben birtokolják a labdát – hiszen amíg övék a labda, addig az ellenfél biztosan nem kerül helyzetbe, és gólt sem lő. Ezt az állapotot - vagyis amikor a labdabirtoklás már nem eszközként, hanem célként, világos elgondolás nélkül jelenik meg egy csapat játékában – nevezzük tiki-takának.

Utálom a tiki-takát, utálom. A tiki-taka csak cél nélküli passzolgatás, a pont, amikor a labdabirtoklás teljesen öncélúvá válik. Értelmetlen.

(Pep Guardiola)

Ezen a meccsen pontosan ezt láthattuk a spanyoloktól. Rengeteg szituációban egyszerűen túl sok játékos lépett a labda felé, amellyel ugyan sikerült alkalmanként megbontani a horvátok középpályás védekezését, de tovább már nem tudtak jutni onnan.

A fenti képen egy tipikus szituációt látunk: Fabregas, valamint Silva is visszalép labdáért a spanyol csapat jobb oldalán, így viszont egyáltalán nem marad mélység a támadó alakzatban. Iniesta forgat Silva felé, akinek a jobb oldalon nincs mélységi opciója, így a passzjáték az teljesen az ellenfél felállt fala elé szorul. Érdemes megfigyelni, hogy mindössze Morata helyezkedik az ellenfél védekező alakzatán belül, így a spanyolok egyszerűen senkit nem tudnak megjátszani mélységben, csak adogatják a labdát körbe-körbe.

A középpályások mélyebb pozíciókban rengetegszer passzoltak egymáshoz, így a labdabirtoklás mennyisége biztosítva volt, azonban megfelelő mélységi opciók nélkül lehetetlen hatékonyan birtokolni a labdát. Busquets tulajdonképpen visszalépett a két középhátvéd közé, így biztosítva a hátsó gördülékeny labdajáratást, de Fabregas és Silva is folyamatosan hátrafelé helyezkedett, hogy elkérje a labdákat. Del Bosque négy kvázi irányítója – Busquets, Iniesta, Silva, Fabregas – szinte teljesen kioltotta egymás játékát, a csapatot pedig steril labdabirtoklásba kényszerítette.

Rogyásig pakolta a pálya közepét Del Bosque, ráfizetett

A helyzet csak még rosszabbá vált, amikor – 1-1- es állásnál, a hatvanadik percben – a támadó szélső Nolito helyett a szintén középső középpályás Bruno Soriano érkezett a pályára. Bernd Storckkal ellentétben Del Bosque ezúttal azt mutatta meg, hogyan ne nyúljunk bele a meccsbe: Morata tökéletesen egyedül maradt a pályán támadóként, és bár a cserét követően a spanyolok labdabirtoklása – nyilvánvalóan védekező célból – folyamatosan nőtt, igazából semmit nem akartak kezdeni a dominanciával.

Bruno beállását követően a spanyolok öt középső középpályással játszottak, ami azt jelentette, hogy a középső harmadban szinte az összes játékosuk a labda felé, és/vagy a labda vonala mögé helyezkedett. Ennek eredményeként jöttek létre a fenti képhez hasonló szituációk: Morata kivételével megint az összes spanyol a horvát védőfalon kívül, azzal szemben mozog, és esély sincs bejátszani a csapatrészek közé a labdát. A kis körömpasszok arra ugyan jók voltak, hogy a spanyol csapat tartsa a labdát, de az ellenfél kicsalogatásához már nem, így a dominancia sterillé vált, a labdabirtoklás pedig teljesen passzívvá.

Újabb kép, de ugyanaz a helyzet. Azzal, hogy négyen-öten is helyezkedtek közvetlenül a labda körül, a spanyol játékosok tulajdonképpen a saját cselekvési területüket csökkentették. A pozíciós játék (spanyolul: juego de posicion, ez az ibériai futballkultúra alapja) megfelelő területi elosztása hagyományosan maximum 2-3 játékost engedélyez egy adott függőleges zónában, főleg azért, hogy a játékosok ne blokkolják egymás passzsávjait, és ne zárják el a területet egymás elől. Del Bosque ezen a meccsen viszont - vesztére - nem törődött a tankönyvekkel.

Mint az a képen is látszik, a félterületben – ez kvázi a korábbi összekötők felségterülete, vagyis a pálya középső és szélső területei közötti húzódó, a pálya teljes vonalán végighaladó sáv - négy, középen szintén négy spanyol játékos helyezkedik az ideális 2-3 helyett. Ezzel egymástól veszik el a területet a csapattársak, ráadásul cserébe szélessége sincs a támadó alakzatnak, így nem lehet hatékonyan járatni a labdát. Újfent hiányoznak a mélységi opciók.

A mérkőzés ezen fázisában már passzív labdatartást láthattunk a spanyoloktól, akik csupán esetenként próbáltak meg helyzeteket kialakítani agresszív beindulásokkal és betörésekkel. A spanyol passzjáték céltalanságával párhuzamosan előbb a horvát kontrák lettek egyre veszélyesebbek, majd a 87. percben a sors is büntetett: egy becsúszó lábnak köszönhetően Perisic labdája utat talált De Gea hálójába. A horvátok ezzel megnyerték a meccset, sőt, a csoportelsőséget is behúzták, a spanyolok pedig hétfőn este a nyolcaddöntők szuperrangadóján az olaszok ellen mutathatják meg, hogy tudnak kevésbé öncélúan is focizni.

A szerző, Beregi István, mérkőzés-elemző, játékosmegfigyelő. Angol nyelvű blogján rendszeresen publikál elemzéseket a nemzetközi futballal kapcsolatban,Twitter-fiókjában pedig videós elemzéseket tesz közé.