Timót, Xénia
-6 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

A portugálok még mindig a magyarok elleni 3-3-ról beszélnek

2016.06.25. 09:08

A portugál válogatott nem aggódik amiatt, hogy a szerdai, magyar válogatott elleni 3-3 után már egyből pályára kell lépniük szombaton Horvátország ellen, még úgy sem, hogy nyolcaddöntős ellenfelük egy nappal többet pihenhetett. 

A középpályás Joao Mario szerint ez ennek nem lesz különösebb hatása a mérkőzésre, legalábbis ezt reméli. "Tisztában vagyunk, hogy nem volt sok időnk a regenerálódásra. Nem a legideálisabb a helyzet, de most kell játszanunk, és küzdeni a hazánkért. Az egyeneses kieséses szakaszban az ember már mindig felpörgetve érzi magát, és biztosak vagyunk benne, hogy készen állunk a mérkőzésre" - mondta a futballista. 

Az izlandiak és az osztrákok ellen mindössze egyetlen gólt szereztek, aztán a magyar elleni harmadik csoportmeccsen már hármat rúgtak, igaz, mi is vágtunk ennyit nekik. Mario szerint ez a mérkőzés is jelezte, hogy javulnak."Erre az a bizonyíték, hogy három gólt szereztünk a legutóbbi mérkőzésen, és nem volt gond a kreativitásunkkal sem" 

A szövetségi kapitány Fernando Santos arról beszélt, hogy a csoportkörben sokkal jobbak voltak az osztrákoknál és a magyar válogatottnál is. "Ha egy csapat három gólt rúg egy meccsen, az általában elég a győzelemhez, de minden mérkőzés más. Végül továbbjutottunk három ponttal, a horvátok viszont hetet szereztek a csoportban". 

A horvát kapitány, Ante Cacic arra figyelmeztette csapatát, hogy az eddigi jó teljesítmény ellenére mostantól senki nem hibázhat, pláne most, hogy milyen kiváló játékosai vannak az ellenfélnek. Egyáltalán nem nyomasztja őket a nagy elvárás, a kapitány szerint mostanra a szurkolótábor és a csapat is nagyon egymásra talált. 

A várható kezdőcsapatok:

Horvátország:

Subasic - Srna, Corluka, Vida, Strinic - Modric, Badelj - Brozovic, Rakitic, Perisic - Mandzukic

Portugália:

Rui Patrício - Vieirinha, Carvalho, Pepe, Guerreiro - William Carvalho, Joao Moutinho, André Gomes, Joao Mário - Nani, Ronaldo