A nagy büdös semmi

Talán most már elhiszik az angolok, hogy valamit nagyon rosszul csinálnak. Az örök alulteljesítők, akik az 1966-os világbajnoki cím óta egyre csak szánkáznak lefelé, mégis mindig meglepődnek, hogy a tévképzeteik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

Kicsit túl nagy a píár ahhoz képest, hogy az egyetlen világkupájukat ötven éve nyerték, egy nem létező góllal. Meg egyszer vívtak egy vesztes elődöntőt 1990-ben. Eb-n még döntőbe sem jutottak soha, húsz éve próbálkozhattak vele legutóbb. Illetve behúztak még egy bronzmeccset 1968-ban, amikor négy csapat vett részt a viadalon. Ez így összesen a nagy büdös semmi. Hadd ne soroljam, hogy a hasonló lélekszámú európai futballnemzetek, mint az olasz, a francia vagy a spanyol mit tettek le az asztalra, a németekről már nem is szólva.

A sok kisebb pofon mintha nem lett volna elég, hát most megkapták. Izland kellett hozzá, hogy beárazza az angolokat. És még ők is meglepődtek rajta, milyen könnyen ment.

„Nem éreztem úgy, hogy az angolok túl nagy nyomást helyeznek ránk. Felmerült, hogy behozunk még egy középhátvédet, de aztán láttuk, hogy nincs rá szükség, mert nem tudtak benyomni. Más volt, mint az osztrákok elleni meccs, amikor a tizenhatosunkon belülre szorultunk. Most távolabb védekeztünk a kaputól, úgyhogy nyugodtabb voltam, mint akkor” – nyilatkozta a meccs után Heimir Hallgrímsson, az izlandi válogatott társ-szövetségikapitánya.

Nyilvánvaló, hogy az angoloknak komoly hendikepjük volt a kispadon, de ez se nem új keletű, se nem meglepő. Brian Clough óta nem volt sztáredzőjük, sőt angol edző a saját bajnokságát nem nyerte meg 1992 óta. Kétszer próbálkoztak külföldivel, egyik se bukott meg egyértelműen, mégis visszatértek az „angol padra angol hülyét” vonalhoz, aztán csodálkoznak.

„Nekem úgy tűnt, Roy (Hodgson) menet közben próbálta kitalálni, hogy mi szeretne csinálni. Nem volt rendszerünk, nem tudta eldönteni, hogy kik a legjobb játékosok, nem volt megfelelő taktikánk és olyanok voltak a keretben, akiknek nem kellett volna ott lenniük” – mondta Alan Shearer, és még mondta tovább is. De adjuk inkább át a szót a még kritikusabb Rio Ferdinandnak:

„Szégyen, ami történt. De ha elmész egy tornára, és nem tudod kiválasztani a legjobb játékosokat, nem tudod, hogy mi a legjobb formációd, akkor magad rohansz a vesztedbe.”

Lehetne még napestig idézni Hodgson bírálóit Ian Wrighttól Gary Linekerig. Az is biztos, hogy sokkal jobban néznének ki egy normális kapitánnyal, de ennél nagyobb a baj.

Eddig az volt a mantra, hogy a folytonos kudarc oka a túl erős a bajnokság. A gazdag klubok drága légiósokat igazolnak, akik elveszik a helyet a hazai nevelés elől, így az angolok nem húzóemberek a klubjukban.

Didi Hamann – aki többek közt vb-ezüstérmes német válogatott és BL-győztes a Liverpoollal – viszonylag jól ismeri a terepet, és egyértelmű, hogy mit gondol róla.

„Egy Škodát adtak el Lamborghininek az elmúlt tizenöt évben. A Premier League középszerű. Vegyük Spanyolországot vagy Németországot. Ha a futball színvonalát, minőségét nézzük, akkor ezek a bajnokságok egy egészen más szinten vannak. Azért mert az EPL-lel mossák az emberek agyát világszerte, még nem ez a legjobb termék.

Létrehoztak egy márkát – elismerésem érte –, a játékosok pedig rengeteg pénzt keresnek. Mindegyikőjüknek gyertyát kéne gyújtania esténként, és hálát adni az égnek, hogy angolok, mert ha izlandiak, portugálok, hollandok vagy németek lennének, azért is küzdeniük kéne, hogy a negyedét megkeressék a mostaninak.

Nem az ő hibájuk, hogy ennyit kapnak, hogy az egész dolog így fel lett fújva. A Premier League egy átverés. Azért, mert világszerte nézik, és ilyen sok pénzt termelnek a közvetítésekből, az emberek elhiszik, hogy ez a legjobb bajnokság a világon. A legjobb játékosok nem jönnek Angliába, ők a Bayernnél, a Realnál vagy a Barcelonánál játszanak. Az angoloknál világklasszis fizetések vannak, amit átlagosnál jobb játékosoknak adnak."

Ha pedig valamennyi véleményt összegeznénk, akkor a 62-szeres válogatott Chris Waddle tirádájában benne az egész:

„Nincsenek vezéreink, az összes el van kényeztetve. Egy nagy fejhallgató mind, semmi több. Nem beszélnek a pályán, nem beszélnek a pályán kívül, semmit nem lehet kihozni belőlük. Ezért nem vagyunk jók. (…) Letudjuk a meccseket, aztán a végén azt mondjuk, hogy igazából már Oroszországra készültünk. Most majd az jön, hogy felépítjük a csapatot a következő tornára, de annak még nem lesz elég a tapasztalata, úgyhogy csak tanulni megyünk, és belőjük magunknak Katart. Illetve előbb elmegyünk és megpróbáljuk megnyerni az Eb-t a katari vb-re épülő csapattal. Aztán pedig majd újra építkezni kezdünk Timbuktura.”

Sok sikert hozzá. Mint egy magával szintén eltelt futballnemzet polgára, aki évtizedeken át hasonló nyilatkozatokat hallgatott, nyitólépésnek javasolnám, hogy köpjék arcon a szakmát egy saját Dárdaival, vagy hozzanak olyan külföldit, aki nem akar alkalmazkodni a helyi kultúrához. Storckot nem adjuk.