Ottó
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Portugália történelmi C. Ronaldo-góllal verte Walest, döntős

2016.07.06. 23:14
2-0 lett az első elődöntő az Európa-bajnokságon, Ronaldo mellett Nani is gólt szerzett abban az öt percben, amikor elment a meccs Walesnek. A britekben nem volt több, így is életük eredményét érték el.

Egyik csapat sem állhatott fel legerősebb tizenegyével, a walesieknél Ben Davis középhátvéd hiányzott sárgák miatt, Aaron Ramsey ugyanilyen okból. A portugáloknál William Carvalho volt eltiltott.

Davis helyett James Collins kezdett, és a portugálok védelmében is változtatni kellett, ugyanis Pepe lesérült, Bruno Alvest nevezte helyette Fernando Santos kapitány.

Az első félidő nagyon gyenge volt, kvázi nézhetetlen, mintha két butított Olaszország játszott volna egymással. Érthető ez persze, a walesiek sosem jutottak Eb-elődöntőbe meg sehova sem, nagy tornán 1958-ban voltak kint legutóbb, míg a portugálok 2008-ban és 2012-ben is a négy között buktak el. 2006-ban a vb-n is ezen a meccsen akadtak meg, 2004-ben jutottak legutóbb Eb-döntőbe. Az összes mérkőzésen ott volt Cristiano Ronaldo.

Pár fölé vagy középre ment fejes, gyenge, fogható lövés, de még a kapusok sem voltak főszereplők, annyira reménytelen kísérletek mentek kapura.

Semmi nem utalt rá, hogy a második félidő első tíz percében eldől a meccs. Az 50. percben aztán balról jött kisszöglet-kombináció, Cristiano Ronaldo újra megmutatta, miért van a többiek fölött jópár centivel: mindenkinél magasabbra ugrott, védhetetlenül fejelt gólt.

Ez volt neki a 9. Eb-ken, ezzel befogta Michel Platinit, aki szintén ennyit lőtt Eb-ken, bár ő csak egyen játszott, az 1984-esen, amit meg is nyertek a franciák.

Három perc múlva újra Ronaldóhoz került a labda, jó 20 méterről lőtt, kellemesen eltörte, a lesen álló Renato Sanches elengedte a labdát, Nani az ötösön beleszúrt, 2-0. Neki is három gólja van az Európa-bajnokságon, mint C. Ronaldónak.

Walestől nagyon messze került története első döntője, és nem is került közelebb hozzá, nagy helyzetet nem tudtak kialakítani a végéig sem. A portugálok simán kontrázhattak, az egyiknél Joao Mario hét méterről rúgott mellé egy kipattanót, Ronaldo elrúgta legjobb szabadrúgását, ami csak centikkel ment fölé. A végén újra ő került helyzetbe, már a kapus mellett is elvitte a labdát, de kvázi az alapvonalról még ő sem tudta begurítani úgy, hogy még egy védő is állt a vonalon.

A vége sima 2-0, Portugália most sem brillírozott, de hatodik meccsét már meg tudta nyerni a 90 perc alatt, és bejutott az Eb-döntőbe. 12 év után sikerült neki újra, akkor hazai pályán kaptak ki a görögöktől 1-0-ra a fináléban. Most ők játszhatnak a rendezővel, ha a csütörtöki német-franciát a franciák nyerik.