Jenő
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Nem tudja a Puskás Akadémia honlapja, kivel játszottak

2016.07.08. 21:31
Legalább az országot eltalálták.

A Puskás Akadémia FC honlapja büszkén hirdeti a hatszoros ciprusi bajnok ellen kivívott 2-2-es döntetlent, csakhogy a csapatuk mással játszott Telkiben. A szöveges, képekkel illusztrált beszámoló két napja ott virít az Akadémia honlapján, de eddig senkinek sem tűnt fel, hogy az ellenfél nem az AEL Limassol volt, hanem az Apollon. Ahogy erről az Apollon honlapján mindenki könnyen meggyőződhet maga is.

Ciprus második legnagyobb városának két csapata természetesen egymás legnagyobb riválisai, a szurkolóik pedig rühellik egymást.

A felcsúti tudósítót mindez nem zavarta, gond nélkül megírta a beszámolót, benne következetesen AEL-nek nevezve az Apollont, illetve név szerint említve az ellenfél gólszerzőjét és csapatkapitányát is, akik természetesen mindketten utóbbi csapat játékosai. A képeken is ott szaladgálnak a ciprusiak kék szerelésben, miközben az AEL meze túlnyomórészt sárga.

Nyilvánvaló módon a beszámoló címe is hibás, a 2-2-es döntetlent nem a hatszoros ciprusi bajnok ellen érték el, hanem a háromszoros győztes ellen. A baklövés egyébként inkább kisebbíti a siker értékét, mint növeli, az Apollon ugyanis tavaly harmadik lett a bajnokságban, míg az AEL csak hetedik.

Hogy mindez ennyi ideig észrevétlen maradhatott, annál is érthetetlenebb, mivel a Puskás Akadémia idei TAO-pályázatában többek közt 6 kommunikációs munkatárs és egy kommunikációs igazgató bérére igényelt támogatást.