Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Bale leszámolna azzal, hogy Wales egyemberes válogatott

GettyImages-538753068
2016.06.10. 17:14

Ki lehet emelni Ashley Williamset és Aaron Ramsey-t is a walesi válogatottból, de az tagadhatatlan, hogyGareth Bale a legnagyobb sztárjuk, és rajta múlik a legtöbb a csapatban.

Bárhogy próbálja a Real Madrid Cristiano Ronaldo önérzetét masszírozni, jelenleg Gareth Bale a világ legdrágább játékosa, ami úgy is sokat jelent, ha az árából legalább 20-30 millió eurót inkább a marketingbefektetés, mint a valós tudása tett ki.

Ha viszont azt nézzük, hogy milyen fontos játékos lett a Real Madridban, és hogy még ennél is fontosabb lett a walesi válogatottban, akkor mindegy is az ára: a csapat az 1985-as világbajnokság óta először jutott ki nagy tornára, Eb-n pedig korábban sosem jártak.

Bale pedig főszereplő volt a kijutásban: 11 góljukból 7-et a szélső szerzett, kettőnél pedig ő volt az előkészítő.

Ennek ellenére Bale hangsúlyozta az Eb előtt, hogy Wales esetében nem lehet egyemberes csapatról beszélni. „Egy csapat vagyunk, nem véletlenül az a mottónk, hogy »Együtt erősebb«” – nyilatkozta a 26 éves szélső.

Az alapján, ahogy most játszik jobb- és balszélsőt (balon akkor szerepel, ha épp Cristiano Ronaldo sérült a Realban, illetve néha a válogatottban is itt játszik), vicces belegondolni, hogy a Southamptonban balhátvédként kezdte, és még a Tottenhamben is játszott ezen a poszton.

Sebessége és rúgótechnikája miatt vétek lett volna, ha hátul marad – mindkettőből eleget mutatott már a legjobbak között, de a legutóbbi szezonban fejjel is egyre veszélyesebb volt, 19 bajnoki góljából 9-et fejesből szerzett.

Jól látható, hogy lett egyre támadóbb felfogású játékos: a Southamptonban 45 meccsen 5, a Tottenhamban 203 meccsen 55 gólt lőtt, a Real Madridban viszont 123 mérkőzésen már 58 gólja van.

A válogatottban viszont egész más a szerepe: Chris Coleman lényegében köré építette fel a csapatot, és nem szélsőként, hanem egyfajta árnyékcsatárként játszatja. Az átmenetet könnyedén oldotta meg, klubcsapatában több gondja volt, amíg Zinedine Zidane nem tette helyre a walesit, elég gyakran fújolta a madridi közönség.

A nemzeti csapatban ilyennek viszont nyoma sem volt, így formahanyatlástól az Eb-n sem kell tartani nála, sőt, még a felkészülés alatt is végig pihentették, nehogy megsérüljön a kifacsaró, BL-győzelemmel záruló szezonja után.