Gábor, Karina, Ders
5 °C
21 °C

Európa-bajnokság 2016

4
Kádár Tamás Magyarország Magyarország

26 éves kora ellenére elég sok csapatnál megfordult, a magyar bajnokságon kívül játszott már Angliában és Hollandiában is, most pedig a lengyel légiót erősíti. Eredetileg középső hátvéd volt, de mind a Lech Poznańban, mind a válogatottban többet játszik a bal szélen, amit mostanra meg is szokott.

A selejtezők végén, Feröer ellen Böde Dánielnek adott a szélről gólpasszt, a Norvégia elleni pótselejtező-visszavágón pedig az ő 70 méteres indításából szerzett vezetést Priskin Tamás.

Ezt kell róla tudni

A Lech Poznańnál tiltja a szerződése, hogy motorozzon, ezért új hobbit talált magának: egy év alatt több, mint 30 tetoválás került a testére, a bal karján már nincs is hely, ahova új díszítés kerülhetne.

Helye a csapatban

Amíg Leandro de Almeida tagja volt a válogatottnak, leginkább belső védőként játszott, a görögök elleni selejtező óta viszont végleg kitolta a bal oldalra Bernd Storck, de Dárdai Pál idején is játszott mindkét pozícióban. Az Eb-n lényegében biztos, hogy övé lesz a védelem bal oldala, Guzmics mellett a hátvédsor biztos pontja, de ahhoz, hogy eleget előre tudjon húzódni, olyan szélsőnek kell előtte játszani, aki a védekezésbe is besegít. Ezt láttuk Elefántcsontpart ellen is, amikor Dzsudzsák Balázs és Lovrencsics Gergő oldalt cseréltek, utóbbi ugyanis többet mozgott hátra besegíteni.

Eddigi klubjai

  • 2006-2008 Zalaegerszegi TE
  • 2008-2012 Newcastle
  • 2011 Huddersfield (kölcsön)
  • 2012-2013 Roda JC
  • 2013 Diósgyőri VTK (kölcsön)
  • 2013-2015 Diósgyőri VTK
  • 2015- Lech Poznań