Leó, Szaniszló
5 °C
17 °C

Ijesztő, mennyire súlytalan Nagy Ádám nélkül a Bologna

2017.01.10. 09:01

Nem lehet elégszer utalni arra, hogy a Bologna Nagy Ádám nélkül nem az a csapat, mint vele. Már december elején felhívtuk a figyelmet erre a kimutatásra. Pedig akkor még csak három olyan meccs volt, amin kikapott a Bologna, most ellenben már öt. Kőkemény számok jönnek, íme:

  • Juventus 0-3 (idegenben)
  • Udinese 0-1 (idegenben)
  • Atalanta 0-2 (otthon)
  • Fiorentina 0-1 (otthon)
  • Torino 1-5 (idegenben)

A magyar válogatott védekező középpályása a hétvégi, Juventus elleni 3-0-ra elveszített meccsen egy percet sem kapott, a másik torinói csapattal még augusztusban találkoztak, és kaptak nagy verést. Amikor Pulgar játszik a helyén, nincs stabilitás, ráadásul a játékost Udinében ki is állították. Ha Viviani került be a posztjára, akkor sem jártak sokkal jobban.

  • 1-14 - ez az összesített gólarány, ha nincs a pályán.

A feljebbi végeredmények mellett volt még két olyan meccs, amikor lecserélték, és a csapat utána beszedett két találatot.

A 15. helyre sodródó Bolognának azért nincsenek kiesési gondjai, mert van három egyelőre súlytalan csapat (Palermo, Crotone, Pescara), és kellemes távolságra, 10 pontra áll a már kiesést jelentő 18. helytől.

  • 16-11 - ez már az a gólkülönbség, amikor kezdőként a pályán volt a 22 éves magyar.

A Crotone elleni hétvégi bajnokin vélhetően számít majd rá edzője, a korábbi olasz kapitány, Roberto Donadoni, mert nyilván ő is tisztában van ezzel a statisztikával.