Olivér
4 °C
8 °C

Egyetlen emberen áll a Liverpool szezonja?

2017.02.14. 08:22

A Liverpool Sadio Mané duplájával intézte el a Tottenhamet az angol bajnokság hétvégi rangadóján, és szállította az év első bajnoki győzelmét a klubnak. Két perc alatt kettőt rámolt be hazai pályán az ehhez asszisztáló ellenfélnek, és az első félidőben még simán rúghatott volna ugyanennyit, ha nincsenek Hugo Lloris bravúrjai. Végül a két góljával nyerték meg a meccset, és másztak ki - átmenetileg - abból a nagy gödörből, amibe az év elején belezuhantak. 

A válság oka kézenfekvőnek tűnik: a huszonnégy éves szenegáli játékos az év elején lelépett az Afrika-kupára, ahol a negyeddöntőben még érdekelt volt, így majdnem a teljes januárt ki kellett hagynia. Közben a Liverpool képtelen volt bajnoki mérkőzést nyerni, kiesett az FA-kupából, a Ligakupából, és Jürgen Klopp is arról beszélt már egy idő után, hogy nem annyira jó dolog, hogy szezon közben rendezik az afrikai tornát.

A statisztikák alapján is egyértelmű a dolog, ha a teljes idényt nézzük:

   Manéval lejátszott meccsek     Mané nélkül lejátszott meccsek
  Győzelem 16  3  
 Döntetlen 5   2  
  Vereség 1   5  
  Meccsenkénti gólátlag 2,6  

A klubhoz visszatért legenda, Steven Gerrard szerint ebben az időszakban az volt a legnagyobb probléma, hogy Mané nélkül nem működött olyan effektíven a Liverpool támadójátéka, ugyanis a szenegáli 2-3 védőt is képes elvonni, és területet nyitni a többiek előtt, amit aztán a csapattársak ki tudnak használni. És amíg hiányzott, addig hiába volt többet a labda a Liverpoolnál, mégsem tudtak mit kezdeni a mezőnyfölénnyel, és nyerni. 

Mané hiánya annyira nyilvánvaló volt a Liverpool-vezetésnek is, hogy Szenegál kiesése után különgépet küldtek a futballistáért, hogy minél hamarabb visszatérhessen a csapathoz. 

A Chelsea ellen még csak negyedórát tudott vállalni, a Hull City elleni vereségnél már végig a pályán volt, aztán jött a Tottenham elleni hétvégi bajnoki, ahol újra a régi formáját hozta. Szinte az összes támadásban benne volt, az első félidőben életveszélyt jelentett, amikor a tizenhatos környékén hozzá került a labda. 

A 2-0-ra megnyert mérkőzés volt az első nagy győzelme idén a Liverpoolnak, és ezzel rögtön fel is zárkózott a dobogós csapatokra, egy ponttal marad el a harmadik Tottenhamtől és a második Arsenaltól. Manénak huszonkét meccsen tizenegy gólja van, a legeredményesebb Pool-játékos, és a szezonban tizenöt gólban volt érintett (vagy ő szerezte, vagy gólpasszt adott).

A rangadó előtt terjedt el, hogy a nyáron mehetett volna a Tottenhamhez is, de nem tudtak vele megegyezni a pénzről. Az ügynöke gyorsan visszavágott erre, hogy öt nagycsapattól is volt ajánlatuk, de nem a pénz döntött, mert egy olyan helyet akartak neki, ahol egy jó edző alatt minél többször játszhat, ezért választották a Liverpoolt, ahol a szezon sztárja lett. 

Sadio Mané
Sadio Mané

Nem mindenki van oda mondjuk a nagy Mané-mániától a csapatnál, mert a szombati győzelem után a holland Georginio Wijnaldum beszélt arról, hogy sok lesz már egy kicsit. 

"Voltak jó eredményeink, mielőtt elment volna Afrikába, talán csak a Sunderland ellen nem ment a csapatnak. Azóta mindenki Sadio Manézott, de a múlt héten vele együtt kaptunk ki a Hull Citytől. Nem hiszem, hogy fair a többi játékossal szemben csak egyetlen embert kiemelni" - fakadt ki Wijnaldum, akinek szintén nagy meccse volt a Tottenham ellen. Klopp részéről jó húzás volt az ő kezdőbe állítása, ez volt az egyetlen változtatás a Hull City ellen felálló vesztes csapaton. 

De nemcsak rajta múlhatott a szombati győzelem. Több Liverpool-játékos is megjegyezte, hogy a csapatkapitány Jordan Henderson összehívott egy csapatértekezletet, amin csak a futballisták lehettek ott, az edzői stáb nem. Mindenkinek jót tett, hogy kibeszélték magukból a problémáikat, Adam Lallana szerint a végére már azt érezték, hogy az egész világot le tudnák nyomni. 

Premier League-sztár a szomszédból

Mané tizenkilenc évesen mutatkozott be a francia Metzben, tizenkétszer volt kezdő a szezonban, aminek a végén kiestek. Ekkor vásárolta meg az osztrák Red Bull Salzburg, a francia klubja még sosem kapott annyi pénzt egy játékosért korábban, állítólag legalább 4 millió euró volt az ára.  Az osztrákoknál egyből berobbant, első évében 29 tétmeccsén 19 gólt vágott, a következő idényben 50/23 volt a mérlege. A Southampton volt a következő állomás, ahonnan 30 millió euróért vitte el a Pool nyáron. 

A hétvégi győzelemmel Jürgen Klopp amúgy tovább javította egyik fontos mérlegét: 

amikor az első hat helyezett ellen játszottak a bajnokságban, akkor tizenhat meccsből csak egyet vesztettek el Klopp irányítása alatt. 

Más kérdés, hogy a Liverpool szezonjai az utóbbi években többször a gyengébb ellenfelek ellen pályán maradt pontok miatt úsztak el. Így volt ez már jó 10 éve Rafa Beníteznél, de nem tudott ezen változtatni Kenny Dalglish majd Brendan Rodgers sem.

A Poolnak most a kiesés ellen harcoló címvédő, a Leicester City jön, majd egy újabb top 6-os mérkőzés az Arsenal ellen. Addigra az is kiderül, hogy mennyit jelent Mané visszatérése. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?