Vilmos
11 °C
22 °C

Messi gólöröme mutatja, mekkora a baj a Barcánál

2017.02.20. 10:01

Kínkeservesen verte meg a Nou Campban a 17. helyezett Leganést a Barcelona vasárnap a bajnokságban, azt a csapatot, ami a ligában legkevesebb, 15 gólt szerezte a meccsig. Messi és Luis Suarez is többet lőtt ennél egyedül, mégsem látszott, hogy kiesőjelölttel játszanának.

Ha nem megy be az argentin első helyzete a 4. percben - Suarez adta a gólpasszt -, valószínűleg még ennél is nagyobb szenvedés a vége, így a párezer fős település minicsapata csak egyenlíteni tudott. Pedig már a szünetben vezetnie kellett volna a helyzetei alapján, a hazaiak legjobbja a kapus Ter Stegen volt, több ziccert védett.

A Barca olyan se volt, mint kedden Párizsban, amikor 4-0-ra semmisítette meg a PSG, és ha csak egy kicsit kevésbé gyenge támadósorú ellenféllel kerül szembe vasárnap, most is vereség lett volna a vége. A győzelmet a 90. percben sikerült kiharcolni, amikor Neymar becselezte magát a tizenhatosra, és úgy befűzte a védőt, hogy az nem tudott nem szabálytalankodni vele.

A bíró befújta a büntetőt, Messi bevágta, majd jött a gólöröm: a nagy semmi. Hiába nyerte meg ugyanis az utolsó pillanatokban a mérkőzést, egyáltalán nem ünnepelt, a többiek odarohantak, de ő semmit nem csinált. Visszakocogott a kezdéshez, aztán lepörgették az öt perc hosszabbítást.

Annyira kínos győzelem volt, hogy Gerard Piqué, aki az egész meccset a padon töltötte, el sem mosolyodott a büntető után, pedig hát ha valakit, őt nem kell biztatni a (kár)örömre. Most úgy reagált, mintha Messi kihagyta volna.

Piqué arca
Piqué arca

Ő is, Messi is tudja, a Barcelona nagy bajban van, vasárnap is nulla volt a játékuk. A Rakitic-André Gomes-Rafinha középpálya a legpocsékabb volt, amit össze lehetett rakni. A horvát a szezon eleje óta keresi önmagát, kvázi értelmezhető megmozdulása nem volt a szezonban, nála csak egy gyengébb középpályásuk van, André Gomes.

Párizsban is ő volt a legpocsékabb, ezúttal sem csinált semmit, ha ő pályán van, a középpálya hátra nem zár, előre nem nyit. Mintha ott sem lettek volna Rakitic-csel. Rafinha meg nem az a kaliber, aki fel tudná őket húzni, szépen hozzájukszürkült, aztán 1-1-nél, miután ziccerbe cselezte magát, még jól el is önzőzte csapata legnagyobb helyzetét.

André Gomest megtalálta a közönség, amikor lecserélte Luis Enrique edző, kifütyülték. Persze az edzőt is, aki annak ellenére, hogy a Barcának minden önbizalomcseppre szüksége lett volna Párizs után, cserecsapatot küldött pályára, pedig csak egy hét múlva kell újra pályára lépniük, azaz mindenki simán kipihenhette volna magát.

Luis Enrique a lefújás után azt nyilatkozta, ő nem érti, miért találták meg a drukkerek André Gomest. Segítünk kicsit a múlt nyári, 35 millió eurós igazolás statjaival a szezonból: 31 meccs, 0 gól, 1 gólpassz. Bár ettől még játszhatna is használhatóan, de nem, nála nem ez a helyzet, a számok pontosan visszaadják a valóságot.