Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Szoboszlai duplája megfordította az U17 selejtezőjét

IMG 8251
2017.03.23. 17:27

A 17 év alattiak magyar futballválogatottja második mérkőzésén az oroszokkal találkozott, ezt a meccset most nem Telkiben, hanem az MTK pályán játszották.

Az izraeliek elleni keddi utolsó előtti perces vereség után győzelmi kényszerbe került Szélesi Zoltán csapata, igaz az oroszok erősebb csapat benyomását keltették, mint az első ellenfél. A sikert kicentizte a csapat, az utolsó 10 percben jött össze.

De haladjunk sorjában.

A magyar válogatott öt légióssal állt fel,

  • Csoboth Kevin (Benfica)
  • Szoboszlai Dominik (Salzburg)
  • Bencze Márk (Vitesse)
  • Schön Szabolcs (Ajax)
  • Majnovics Martin (Mattersburg)

Most a nyáron a Benficához igazoló Csoboth Kevin az első meccsel ellentétben kezdett, és Bencze is megkapta a lehetőséget. Az első félidő egyetlen magyar helyzete a nevéhez fűződött, amikor egy hosszú indítást tökéletesen vett át, befelé cselezte magát a szélről, lövését azonban fogta Sitov kapus.

Ekkor azonban már hátrányban volt a csapat, mert a 15. percben egy szögletvariáció után Prutsev laposan a kapuba lőtt.

A második félidőben sem lett gördülékeny a mieink játéka, bár a szélekre olykor élet költözött, de komoly helyzetet csak pontrúgás és szöglet után sikerült kialakítani. Abból viszont többet is, és két szabadrúgással végül a meccset is sikerült megfordítani.

A meginduló csapatkapitány, Szoboszlai Dominikot a kaputól 18 méterre rúgták fel a 74. percben. A sértett a sorfal felett a kapu jobb oldalába bombázott, ezzel megvolt az egyenlítés.

Szoboszlai újabb megiramodása után megint csak szabálytalanul tudták visszatartani. Ezt most Szerető végezte el, a kapus rosszul számította ki a 26 méteres lövést, csak beleütni tudott, ezzel kapufára tolta, de Szendrei fél méterről nem tudta a kapuba gyötörni a labdát.

Ezzel azonban még nem volt vége, mert Schön felrúgása után már a 83. percben - a 3 perces ráadás utolsó pillanataiban - Szoboszlai a 16-os sarkáról is kapuba vágta a labdát.

A Salzburg középpályása végig irányított, és vezér, ő mozgatta a társait. Tavaly már az U19-esek közé is meghívták, noha októberben még csak 16 éves múlt. A Főnixben nevelkedett Székesfehérváron, tehetségére a Villarreal is felfigyelt.

2006 után juthat ki a magyar válogatott az Eb-re - már 16 csapat lesz Horvátországban -, ha legyőzi vasárnap a 4 pontos Norvégiát.

A csoport állása:

  • 1. Norvégia 4 pont
  • 2. Magyarország 3
  • 3. Izrael 3
  • 4. Oroszország 1

Az utolsó forduló párosítása: Izrael-Oroszország, Magyarország-Norvégia

Az egymás elleni eredmény Izraellel szemben nem nekünk kedvez, ha pontegyenlőség lesz.