Antal, Antónia
-6 °C
-2 °C

Az idén elmaradt az igazi őrület

2017-05-07T132254Z 137164974 MT1ACI14790248 RTRMADP 3 SOCCER-ENG
2017.05.10. 22:52
Az igazi angol futball terepe a másodosztály, amely az első osztállyal teljesen egyenrangú, és ahol sokak szerint a klasszikus angol foci látható. A vasárnap véget ért Championshipben az idén hiányoztak az elmúlt években megszokott izgalmak, de így is sok mindenről lehet beszélni, a BL-győztes edzők csatájától kezdve a foci Darwin-díján át az igazi meglepetésekig.

„Nagy tévedés ezért azt gondolni, hogy a Newcastle, Aston Villa-tandem számára sétagalopp lesz majd a szezon” - írtuk a most véget ért Championship-szezon tavaly augusztusi beharangozójában, és félig igazunk is lett. Kettőjük közül ugyanis csak a Newcastle-nak sikerült a visszajutás, az Aston Villa viszont elbukott, menet közben elvesztette a BL-győztes menedzserét, és egy pillanatig sem volt reális esélye arra, hogy feljutást jelentő helyen végezzen az angol másodosztályban.

Igaz, ez a szezon korántsem volt olyan őrült, mint amilyen izgalmak korábban kísérték a feljutásért folyó küzdelmet: a legfontosabb kérdések már hetekkel korábban eldőltek, és egyedül a harmadik kieső csapat kiléte volt kérdéses a vasárnapi záróforduló előtt.

Az sem mondható nagy meglepetésnek, hogy a másik automatikus feljutó helyre az a Brighton futott be, amely tavaly is csak hihetetlen balszerencsével maradt le a playoff-döntőről (egyetlen mérkőzésen négy játékosukat is elvesztették sérülés miatt), és amely nemcsak együtt tudta tartani, de meg is erősítette a tavalyi keretét.

Így is volt az idei idényben meglepetés, dráma és edzőváltás elég; néhány patinás klub nagyot bukott, néhány másik pedig szerencsés volt, hogy a hülyeséget nem követte komoly katasztrófa.

A feljutók

A Newcastle ugyan végül nem emelkedett ki annyira a mezőnyből, mint ahogy az ősszel néha tűnhetett, de Rafa Beniteznek nem kellett aggódnia, annak ellenére sem, hogy a csapata két vereséggel kezdte a szezont. „Ha nem jön közbe valami váratlan, mindenképpen harcban lesznek a feljutásért” - ígértük év elején, és ezt még az sem tudta megzavarni, hogy néhány hete rendőrök jelentek meg a St. James's Parkban, ahol többeket, így a klubigazgató Lee Charnleyt is bilincsben vittek el, néhány korábbi gyanús átigazolási ügy miatt.

Benitez jól felmérte, hogy mire van szükség a másodosztályban: a megtarthatatlan sztárok, mint Wijnaldum és Sissoko mellett megszabadult a korábbi szezonokban felgyülemlett, zömmel francia importjátékosoktól is, és olyan futballistákat igazolt, akiknek már volt tapasztalatuk a Championship dzsungelharcaiban.

Voltak páran, akik csodálkoztak, amikor a klub tízmillió fontot fizetett a Crystal Palace csatáráért, Dwight Gayle-ért, pedig a gyors és gólerős támadó telitalálatnak bizonyult, és úgy is szerzett 23 gólt, hogy a szezon egy részét kihagyta sérülés miatt. Szintén kiemelkedett a mezőnyből a Bournemouthtól vásárolt skót válogatott szélső, Matt Ritchie, illetve az Aston Villától elcsábított védő, Ciaran Clark. Ők valamennyien alapemberek lehetnek a Premier League-ben is, akárcsak Jonjo Shelvey vagy a csapatkapitány Jamaal Lascelles: Beniteznek sikerült az, ami elődeinek nem, és a Szarkák újra rendes csapat benyomását keltik, nem pedig funkciótlanul összeigazolt zsoldosok vert seregének tűnnek. És erre már lehet építeni egy szinttel feljebb is.

Az év gólját Sidwell (Brighton) szerezte a félpályáról

Érdekes egybeesés, hogy amikor a Newcastle legutóbb a másodosztályban járt, akkor az a Chris Hughton juttatta vissza őket a Premier League-be, mint aki most a Brightonnal a Szarkák legfőbb vetélytársa volt. Végül magát a bajnoki címet az utolsó pillanatokban a Newcastle szerezte meg, de a lényeg úgyis a feljutás, a Brighton csapatának pedig már kijárt egy nagy siker.

Főleg, hogy a tengerparti város klubja nagyon régen, még a nyolcvanas évek elején járt utoljára a legmagasabb osztályban, azóta pedig volt olyan szezon, hogy még a negyedosztályból is majdnem kipottyant. Az új korszak nyolc éve kezdődött, amikor egy helyi pókerjátékos és nem utolsósorban szurkoló, Tony Bloom vette át a klubot, melyet fokozatosan vitt a Premier League-ig. Az okosan menedzselt Brighton nem idióta költekezéssel, hanem megfontolt építkezéssel jutott idáig, már évek óta rendszeresen ott vannak a feljutás közelében, most pedig minden összejött.

Hughton ezen a szinten tökéletes edző, és a Newcastle-énál egyértelműen gyengébb keretből remek csapatot faragott, mely szemre is tetszetős futballt játszik. A keretből kiemelkedik a trükkös francia szélső, Anthony Knockaert, akit az egész szezon legjobbjának is választottak a Championshipben, de itt inkább a csapategységen a hangsúly. A Sirályok kulcsemberei között meg kell még említeni a gólerős középhátvédet, az évek óta PL-klubok által csábított Lewis Dunkot, és a veterán gólvágót, Glenn Murrayt. Abban is biztosak lehetünk, hogy a Brighton nem fogja ész nélkül szórni a pénzt most nyáron sem (ezt Bloom meg is ígérte), úgyhogy nagyrészt a mostani keretre épülő csapatot láthatunk jövőre a Premier League-ben.

Akik még reménykedhetnek

A harmadik feljutó kiléte csak május végén, a playoff döntőjében derül ki, amikor a Reading-Fulham és a Huddersfield-Sheffield Wednesday párosítások győztesei találkoznak a Wembleyben. Közülük az első kettő nemrég még a Premier League-ben játszott, az utóbbiak viszont már jó régen szerepeltek az első osztályban - a Huddersfield konkrétan 45 éve.

A legnagyobb meglepetés ezért is a nyugat-yorkshire-i klub lehet a négy playoff-csapat között: míg a Huddersfield a húszas, harmincas évek legendás angol klubcsapata volt, a háború óta epizódszerepre se nagyon futotta, a romantikus szurkolók már csak ezért is örülhetnek a Terrierek idei szereplésének. Ami ráadásul nem egy tehetős tulajdonos, hanem egy jó döntésnek köszönhető leginkább: a klub ugyanis a korábban Jürgen Klopp mellett is dolgozó David Wagnert kérte fel menedzsernek még 2015 novemberében. Wagner az első idényében stabilizálta a kiesés ellen küzdő klub helyzetét, idén pedig már sokáig az automatikus feljutásra is esélye volt, végül meg kellett elégednie a playoffal, ami így is óriási eredmény.

A leginkább sikerre éhes fiatalokból és néhány nagycsapattól érkezett kölcsönjátékosból verbuvált Huddersfield ugyanis a Liverpooltól is látott, energikus gegenpressinget játszva lepte meg az egész mezőnyt, csak a szezon utolsó harmadában rogyott meg kicsit, ami felveti a kérdést, hogy az óriási futásmennyiségre épülő játékuk mennyire érvényesül majd a playoffban ilyen fásult játékosokkal. Mindenesetre akármi is lesz, Wagner nevét megtanulta a szakma, mint ahogy a Manchester Citytől kölcsönbe érkezett ausztrál középpályás, Aaron Mooy-ét is, kérdés, jövőre lesz-e neki hely Guardiola csapatában.

A Huddersfielddel ellentétben a Sheffield Wednesday jó szereplése egyáltalán nem váratlan: a thaiföldi tulajdonosok idén is sokat költöttek a már eddig sem gyenge keret erősítésére, és sikerült még szezon közben is olyan játékost igazolniuk, mint a Championship egyik leggólerősebb játékosa, Jordan Rhodes.

A ligában alaposan kipróbált futballistákból álló csapat megfelelően masszív ahhoz, hogy a playoffban bárkinek kemény ellenfele legyen, elég az ír válogatott kapus Keiren Westwoodot, a mezőny egyik legjobb védőjeként jellemzett Tom Leest, vagy a skót középpályást, Barry Bannant említeni, nem beszélve a kipróbált Rhodes, Winnall, Hooper, Fletcher csatárnégyesről. Kérdés, hogy a portugál edzőtől, Carlos Carvalhaltól idén is elég lesz-e, ha csak a feljutás kapujáig juttatja el csapatát.

A Reading jó szereplése is meglepő lehet sokaknak, noha a klub új - szintén thai - tulajdonosai elég sokat költöttek arra, hogy a csapat harcba szállhasson a feljutásért, a felismerhetetlenségig átalakítva a tavalyi keretet. Az igazi elismerés azonban a kezdő menedzsert, az egykori világklasszis védőt, Jaap Stamot illeti, aki remek csapatot formált játékosaiból, labdabirtoklásra és passzjátékra épülő, kontinentális stílusban játszva.

Stam holland és kontinentális igazolások mellett arra is odafigyelt, hogy kulcsjátékost formáljon a saját nevelésű, 21 éves ír középpályásból, Liam Kellyből, vagy hogy a Chelsea-től hozott, angol utánpótlás válogatott John Swift is megmutathassa, mit tud. Az pedig külön érdekesség, hogy a házi gólkirály a 35 éves breton csatár, Yann Kermorgant lett.

Teljes sorcsere volt a Fulhamnél is, amely szintén alig emlékeztet már arra a csapatra, amely három éve kizúgott a Premier League-ből. A klub sokáig a középmezőnyben küzdött, és csak a szezon utolsó negyedében húzott bele, de ez pont elég volt ahhoz, hogy végül kényelmesen odaérjen a playoffra jogosító helyek egyikére.

A két éve a Watfordot feljuttató, majd onnét dicstelen körülmények közepette távozó Szlavisa Jokanovics csapata igen sokat köszönhet a középpályás Tom Cairneynek (van egy fogadásunk rá, hogy nyártól így vagy úgy, de a Premiershipben látható majd), és náluk játszik a Championship talán legígéretesebb fiatalja, a mindössze 16 éves angol ifjúsági válogatott Ryan Sessegnon, aki nemcsak stabil kezdő, hanem balhátvéd létére már öt gólt is szerzett. A legjobb formában is a Fulham várja a playoffot, de azért sem biztosíték semmire.

Bogdán szezonja hamar véget ért

Míg korábban a Championship a magyar focisták kedvelt vadászterületének számított, idén mindössze egy magyar maradt a bajnokságban, a Liverpooltól kölcsönben a Wiganhez kerülő Bogdán Ádám személyében.

A válogatott kapus edzője első számú kapusként is számított rá, egészen novemberig, amikor a Barnsley ellen elszenvedett súlyos térdsérülése miatt be is fejeződött az idény a számára. Bogdán rehabilitációra visszatért a Liverpoolhoz, és tavasszal arról beszélt, környezetváltozást szeretne, az pedig gyanítható, nem fog visszatérni a Wiganhez, hiszen a klub kiesett a harmadosztályba.

Indul a hülyevonat

Láthatjuk, hogy számos patinás, világhírű klub is szerepelt az idei Championshipben, közülük azonban többen is katasztrofálisan szerepeltek, és a legtöbben csak saját magukat (pontosabban a vezetőségüket) hibáztathatják. Az Aston Villáról már tavaly augusztusban is azt írtuk, „ennek a csapatnak még sok időre lesz szüksége, mire újra felveheti a versenyt a liga legjobbjaival”, és ezt annyiban pontosítanánk, hogy idő mellett személycserékre is szükség volt.

A Villa ugyanis pocsékul kezdett, és Roberto Di Matteo nem csodálkozhatott, amikor októberben kirúgták, miután kilenc meccsből egyet volt csak képes megnyerni. Az őt váltó Steve Bruce sem tett csodát ugyan, de alatta már látszott valami abból, milyen irányban mehet tovább a klub, amely a januári átigazolási szezonban gyakorlatilag vett egy teljesen új középpályássort, és mára alig maradt olyan játékos, aki átélte a tavalyi traumatikus kiesést. Az is biztos, hogy most is nyáron is kell még alakítani a kereten, ráadásul újabb probléma, hogy a leggólerősebb csatár, Jonathan Kodjia olyan súlyosan megsérült, hogy a következő idény elejét is ki kell majd hagynia.

Sokkal többre számíthattunk a Norwichtól is, amely pedig nem is gyengült számottevően a tavalyi kiesése óta, de Alex Neil menedzser nem volt képes összekapni a csapatot, a vezetés viszont türelmes volt vele, és csak akkor lépett, amikor már elszállt az esély a feljutásra. Jelenleg még állandó utód sincs, de akárki is ül a Kanárik kispadjára, számítania kell rá, hogy jövőre újra csak a feljutás lehet elfogadható eredmény ettől a mostani kerettől.

Viccbe illő bénázást mutatott be a Derby vezetősége is: az elmúlt években meglehetősen sok pénzt költő klub idén két menedzsert is elfogyasztott, mégsem jutott sehová. Nigel Pearson nem találta a hangot a csapattal, és botrányos körülmények között távozott még az ősszel, majd a helyére az a Steve McClaren jött, akit két éve egyszer már kirúgtak innét, de hiába vitte fel a csapatot a playoff helyek közelébe, a Derby végül kipukkadt, és a szezont a klub egykori játékosa, Gary Rowett fejezte be a kispadon, akit az egyik legtehetségesebb angol edzőnek tartanak, és van rá esély, hogy vele újra reális cél lehet a feljutás.

Na és csak most jön az igazi hülyevonat: igazság szerint mindhárom, a szezon utolsó napján a kiesés ellen küzdő klub megérdemelte volna a kiesést. Végül a Blackburn lett a vesztes a vesztesek között: az indiai Venky's cég vezette klub évek óta közröhej tárgya, ahogy bánnak azzal a csapattal, amit hét éve még a Premier League középmezőnyében vettek át, most pedig szívós munkával sikerült leküzdeni a harmadosztályig. A Blackburn utóbbi éveinek története tankönyvbe illő példa arra, hogyan nem szabad dilettánsok kezébe adni egy klubot.

Nem lehet büszke teljesítményére a Nottingham Forestet 2012-ben megvásároló Fawaz Al-Hasawi sem, aki sorozatos rossz döntésekkel, valamint a tehetségek elherdálásával haragította magára a szurkolókat. Most viszont végleg úgy tűnik, pont kerülhet az egy éve húzódó eladási ügyletre, és a kétszeres BEK-győztes klub a görög Evangelosz Marinakisz tulajdonába kerülhet. A kispadon most már végre megfelelő menedzser ül Mark Warburton személyében, és a saját nevelésű fiatalok közül több is rendszeresen játszik, így a 17 éves csatár, Ben Brereton is, akit könnyen lehet, hogy nyártól egy Premier League-élcsapatban láthatunk viszont.

Ha lenne a fociban az idióta tulajdonosok Darwin-díja, idén egyértelműen a Birmingham újdonsült hongkongi tulajdonosait illetné, akik egyik első intézkedésükként kirúgták a már említett Gary Rowettet még decemberben, a helyére pedig Gianfranco Zolát hozták. Rowett távozásakor az egyébként gyenge közepes kerettel rendelkező Birmingham a 7. helyen állt, alig lemaradva a playoffról, Zola aztán 24 meccsből mindössze kettőt volt képes megnyerni, és végül az öreg Harry Redknapp kellett ahhoz, hogy a klub legalább ne essen ki, noha az utolsó pillanatig veszélyben volt.

A pozitív példák

Persze hiba lenne csak hülyékre mutogatni, amikor pozitív meglepetésekre és emberfeletti teljesítményekre is volt példa bőven az idei idényben. A Huddersfieldet már említettük, míg az idény egyik legnagyobb meglepetése ugyan elsikkadt, pedig a szezon elején kevesen tippeltek volna arra, hogy a Burton Albion bent tud maradni. A Nigel Clough által írányított kiscsapat azonban bátor játékkal úgy játszotta végig az idényt, hogy nem is nagyon kellett kieső helyen állnia, még ha a veszély csaknem végig ott is leselkedett a fejük fölött.

A Leeds szereplése annak ellenére is a kellemes meglepetések közé tartozik, hogy a klub váratlanul összeomlott a célegyenesben, és lemaradt a playoffról, noha a szezon nagy részében ott tanyázott az első hatban. Garry Monk hiába alakított ki remek csapatot, ez most csak a 7. helyre volt elég - igaz, ez így is jobb, mint amire a folyamatosan alulteljesítő klub az utóbbi években képes volt. És mivel a jelek szerint végre a kártékony playboy-maffiózó Massimo Cellino is túlad a klubon, talán folytatódhat az építkezés - ehhez persze az se ártana, ha a Leeds meg tudná tartani a Championship idei gólkirályát, az új-zélandi Chris Woodot.

Említésre méltó még, hogy olyan, kevesebbre taksált csapatok is a mezőny első felében végeztek, mint a Preston vagy a Brentford, míg a Cardiffot és a Wolverhamptont azért illetheti dicséret, amiért hibáikat belátva időben váltottak, és jól is pótolták a távozó menedzsereket. A Cardiffot a veterán Neil Warnock hozta fel a kiesőzónából, a Wolves pedig még jókor rúgta ki az eleve érthetetlenül kinevezett Walter Zengát, hogy aztán Paul Lambert hozza egyenesbe a hajót.

Végezetül látható, hogy az alsóbb ligákban is elmaradtak az igazi meglepetések: a harmadosztályt (League One) két többre hivatott, nagy klub nyerte, pedig a Sheffield United már hat éve sínylődött ott, a Bolton viszont első próbálkozásra visszajutott (említsük meg a két sikeredző, Chris Wilder és Phil Parkinson nevét). Egy osztállyal lejjebb pedig végre megrázta magát a League Two beteg embere, a kilenc éve még FA-kupát nyerő Portsmouth, és negyedik próbálkozásra kivívta a feljutást.