Aliz
5 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

A teljes portugál vonal távozott a debreceni futballakadémiáról

2017.05.11. 10:06

Egy évig sem húzták a debreceni futballakadémia élére szerződtetett portugál szakemberek, ezt a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezető igazgatója, Herczeg András erősítette meg a Nemzeti Sport Online-nak. 

A tavaly nyáron kinevezett szakmai igazgató Luis Castro volt, a 6-11 éves korosztály képzéséért Roberto Morais, míg a 12-16 éves korúak neveléséért Gilberto Freitas felelt július elejétől. Most mindannyian távoztak.

Az NB I.-ben kiesés ellen harcoló felnőtt csapat élén továbbra is Leonel Pontes van, de az ő menesztése is többször felmerült idény közben. 

Herczeg nem kívánt beszélni arról, hogy miért távozott a három szakember, de állítólag nem volt békés a hangulat, többek között azért sem, mert egy olyan edző is részt vett a munkában, akinek a kinevezéséről nem is tudtak. 

Egyelőre nem neveztek ki új vezetőt az akadémia élére.