Nyereségvágyból robbantottak a dortmundi busz mellett

2017.05.16. 16:03

Nem találtak terrorizmusra utaló nyomokat a Borussia Dortmund német labdarúgócsapatot szállító busz ellen áprilisban elkövetett robbantásos merénylet ügyében - közölte az MTI a a német szövetségi legfőbb ügyészségre hivatkozva.

A nyomozást azért vonta magához az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében eljáró hatóság, mert a helyszínen talált három azonos szövegű levél radikális iszlamista háttérre utalt. Ezt azonban nem támasztották alá a nyomozás további megállapításai. 

A feltárt adatok alapján abból kell kiindulni, hogy kizárólag a nyereségvágy áll a bűncselekmény mögött, az elkövető pedig valóban a robbantással alaposan gyanúsított, német-orosz kettős állampolgárságú Szergej W. - áll a közleményben.

Ezért a legfőbb ügyészség illetékesség hiányában átadta az ügyet a dortmundi ügyészségnek - tették hozzá. 

A gyilkossági kísérlettel, robbantásos bűncselekménnyel és súlyos testi sértéssel gyanúsított férfihez feltűnő részvényopciós ügyletek miatt jutottak. Megállapították, hogy a BVB részvényére vonatkozó úgynevezett származtatott pénzügyi termékeket - derivátumot - vásárolt hitelből. Nyeresége annál nagyobb lett volna, minél inkább gyengül a BVB részvényének árfolyama. A gyanú szerint a részvényárfolyam zuhanását a robbantással akarta előidézni.

A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre szállító autóbusz ellen április 11-én este követtek el robbantásos merényletet. A jármű két helyen megrongálódott , és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, a csapat egyik védőjét. A spanyol légiós - felületi sérülések mellett - csuklótörést szenvedett. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott. A mérkőzést elhalasztották.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport