Erik, Alexandra
9 °C
18 °C

Ha nyertek, leszarnak, ha kikaptok, szar vagy – így motivált Dárdai

2017.05.16. 10:34

Vladimir Darida védekező középpályás, azaz Dárdai régi szerepkörében játszik, klasszikus sportnyelven szólva a "hatos" poszton. A jó védekező középpályást a szakértők kulcsfontosságúnak tartják, a szurkolók többsége viszont szinte észre sem veszi. Olyan, mint a basszusgitáros. Ha jól játszik, akkor jó az egész együttes, ha nem, akkor szétesik az egész.

Miután Darida a Leipzig elleni 4-1-es vereség alkalmával katasztrofálisan focizott, Dárdai valami hasonlóról magyarázott neki, de sokkal konkrétabban fogalmazott, derült ki a Bild keddi cikkéből.

Elmondtam neki, hogy hatos poszton játszva két lehetőség között választhat. Ha nyer a csapat, akkor le se szarják, hogyan játszott. Ha kikapnak, akkor meg ő volt a szar.

A motiváció megtette hatását, a Darmstadt elleni meccsen a cseh teljesítménye drámaian feljavult. Még a lényegesen gyengébb ellenféllel szemben is látványos különbség, hogy a meccsen háromszor lőtt kapura (a Lipcse ellen egyszer sem), párharcainak 75 százalékát megnyerte (szemben az előző meccs 38 százalékával), illetve ő készítette elő Kalou gólját, az egész találkozót tekintve pedig 84 százalékos hatékonysággal passzolt, míg a Leipzig ellen 15 labdát is elszórt.

"A Darmstadt elleni Daridát szeretném látni ezentúl, nem a Leipzig ellenit" mondta a mérkőzés után Dárdai.