Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Az Atleti megtartja legendáját, a Real elengedte a balhés portugált

2017.07.06. 09:29

Egy évvel, jövő júniusig meghosszabbította szerződését az Atlético Madriddal Fernando Torres - közölte a fővárosi futballklub.

A 33 éves csatár először 11 éves korában igazolt az Atléticóhoz, amelynek színeiben eddig 294 mérkőzést játszott. Az nagycsapatban 2001-ben mutatkozott be, majd később csapatkapitány lett, 2007-ben pedig eligazolt a Liverpoolhoz. Ezután a Chelsea-ben és az AC Milanban is megfordult, majd 2015-ben tért vissza nevelőegyesületéhez.

Torres a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok.

Az Atletico és a Real Madrid közben véglegesítette a francia Theo Hernandez transzferjét is. A 19 éves védő érkezését már korábban beharangozta a Real, most hivatalosan is az ő játékosuk lett a tehetség, aki hat évre írt alá. Theo az előző szezont kölcsönben az Alavesnél töltötte, az Atletiben egy percet nem játszott. Ő lőtte a Barcának azt a nagy szabadrúgásgólt a legutóbbi Spanyol Kupa-döntőn.

Theo Hernandez
Theo Hernandez

A Real el, illetve kölcsön is ad, azt is bejelentették, hogy Fabio Coentrao egy évre a Sporting Lisboához kerül kölcsönbe. A portugál 2011 óta Madrid-futballista, de főleg fegyelmi problémák miatt két éve egy szezonra már kölcsönadták a Monacónak. Az előző idényt újra Madridban töltötte, nagyon keveset játszott, alig fért be Zidane-nál. Az új idényben valószínűleg még annyira se férne be, mivel épp az ő posztjára, balbekknek jön Theo, így mindenki jobbnak látta, ha újra elmegy egy időre. Coentrao még mindig csak 29 éves.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?