A spanyol élvonalba igazolt az Újpest legjobbja

Nem véletlen nem nevezte az Újpest Enes Bardhit a hétvégi, Paks elleni bajnoki meccsre. A 22 éves macedón válogatott futballista már napok óta Valenciában tartózkodik, az orvosi vizsgálatokon is átesett, hétfőn pedig hároméves szerződést írt alá a Primera División újoncához, a Levantéhez, olvasható a klub hivatalos honlapján.

Bardhi 2014-ben került Újpestre, korábban a Brödnby akadémiáján is nevelkedett. Az elmúlt három idényben nem csak csapata legjobbja lett, hanem az NB I. egyik legtehetségesebb idegenlégiósa. 79 bajnoki meccsen 20 gólt lőtt és 10 gólpasszt adott.

Végigjárta az utánpótlás-válogatottakat, a felnőttek között eddig hatszor szerepelt, ott volt az idei U21-es Eb-n is, egy-egy gólt lőtt a spanyoloknak, illetve a portugáloknak.

Bár a átigazolási díját nem hoztak nyilvánosságra, a transfermarkt.de szerint 700 ezer euró az értéke, vannak olyan források, miszerint 1,5 millió dollárt fizetett érte a Levante, amely megnyerte a legutóbbi Segunda División, így visszakerült az élvonalba.

Így Bardhi a következő idényben akár Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, vagy éppen Antoine Greizmann ellen léphet majd pályára

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59