Korábbi Milan-játékost igazolt a Videoton

Honlapján jelentette be a Videoton Ezekiel Henty, a 24 éves nigériai csatár leigazolását. Hentyt a Lokomotiv Moszkvától szerezték meg, bár az előző szezont az Egyesült Arab Emírségekben, a Banijasznál töltötte a játékos, aki megfordult a Milannál is, 2012-13-ban az olaszok ificsapatát erősítette, 2013-15 között pedig papíron a felnőttekhez tartozott, de tétmeccsen nem lépett pályára.

Ehelyett sorban a Speziánál, a Perugiánál, a Goricánál és az Olimpija Ljubljanánál volt kölcsönben. Utóbbiba rövid időre végleg is odakerült, 45 szlovén első osztályú mérkőzésen 14 gólt szerzett és 10 gólpasszt osztott ki, az Emírségekben 12 meccsen 5-ször volt eredményes, 17 orosz első osztályú és 6 Serie B-s találkozóján pedig 1-1 gólt ért el, emlékeztet a vidi.hu Henty eddigi eredményeire.

Fotó: vidi.hu

„Olyan játékost kerestünk, aki a támadósor több posztján bevethető, Ezekiel Henty pedig pont ilyen. Régóta figyeljük a játékát, minden létező információ birtokában vagyunk vele kapcsolatban. Egészen fiatalon került Európába, és már több helyen bizonyította tehetségét. Az, hogy az elmúlt években milyen transzferdíjakat fizettek érte, egyfajta bizonyítéka a kvalitásainak, de természetesen számunkra az a legérdekesebb, hogy nálunk hogyan teljesít majd. Biztos vagyok benne, hogy Ezekiel komoly erősítést jelent és nagyon gyorsan elnyeri majd a Vidi-szurkolók szimpátiáját” - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Henty 2020-ig írt alá, a a 21-es mezben játszik majd a Videotonban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59