Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Adorján: Úgy éreztem, a Partizani akar igazán

2017.08.03. 12:01

Kedden már megírtuk, hogy a pályafutása kezdetén a Liverpool utánpótlásban, aztán Hollandiában és Olaszországban is futballozó Adorján Krisztián egy évre a Ferencvárost a Bajnokok Ligájából tavaly kiejtő albán Partizani Tiranához szerződik.

A márciusban a válogatott keretbe behívott Adorján szerdán az NSO-nak beszélt a döntéséről, ebből pedig kiderült, a döntés hátterében leginkább az áll, hogy az olasz másodosztályú Novarában nem jutott rendszeres játéklehetőséghez. 

Játszani akarok, minél többet, csakis ez érdekelt, és bár volt több érdeklődő, úgy éreztem, a Partizani akar igazán.

– mondta a játékos, hozzátéve azt is, hogy most nagyon izgatott, valamint, hogy messze felülmúlta várakozásait az, ami Tiranában fogadta.