Gyárfás
19 °C
35 °C

Bedarálta Dárdai Herthája a harmadosztályú ellenfelét

2017.08.14. 23:02

A Hertha BSC, ha nem is könnyedén, de vette az első akadályt a német kupában, és idegenben 2-0-ra legyőzte a harmadosztályú Rostockot. A mérkőzést egyszer félbe kellett szakítani, mert a nézők közül páran rendbontásba kezdtek és felgyújtottak pár széket a lelátón.

831425736
Fotó: Matthias Kern / Getty Images

Az első félidő elég unalmasra és brusztolósra sikerült, főleg a középpályán folyt a játék, a csapatok pedig egymás darálásával voltak elfoglalva. Nem volt durvaság, de test a test elleni kontaktusból rengeteg akadt, nagyon töredezett volt a csapatok játéka, és nem nagyon látszott, hogy a Rostock csak a harmadosztályban játszik. Sőt, sokkal szimpatikusabban és lelkesen játszottak, mint Dárdai Pál fiai, akik a hatalmas labdabirtoklás ellenére (68 százalék) rendre elszúrták a lehetőségeiket.

A szünet után már magasabb fokozatba kapcsolt a Hertha, jöttek a technikásabb, szellemesebb megoldások, folyamatosan nyomás alatt tartották a Rostockot, gólt azonban nem sikerült szerezni. A 73. percben aztán a bíró félbeszakította a mérkőzést, mert a nézőtéren pár szurkoló elkezdett rongálni és sikeresen felgyújtottak pár széket.

A kényszerszünet a Herthának jött jobban, az utolsó 20 percben egyszerűen bedarálta Rostockot: a 86. percben Mitchell Weiser lőtt óriási bombagólt, a 92.-ben pedig Vedad Ibisevic döntötte el végleg a mérkőzést egy gyönyörű kontra után.

A Hertha 66 százalékban birtokolta a labdát, 16 kapura lövésük volt, miközben a Rostock játékosai egyszer sem jutottak el lövésig.