Arnold, Levente
17 °C
28 °C

Rendkívül agresszív lesz a portugál válogatott

2017.09.02. 20:19

A győzelemért utazott Budapestre az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott, amely vasárnap 20.45-től lép pályára a Groupama Arénában a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn.

Fernando Santos szövetségi kapitány szombati sajtótájékoztatóján kijelentette az MTI tudósítása szerint, csakis a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak.

Tisztában vannak azzal, hogy a magyaroknak ez az utolsó lehetőségük továbbjutási álmaik életben tartására, ezért biztos benne, riválisuk mindent megtesz majd a győzelemért. Hozzátette, éppen ezért nem lesz könnyű a vasárnapi találkozó.

Semmiképpen sem szabad a magyarok andorrai vereségéből kiindulniuk, ott ugyanis kísérleti csapattal állt fel riválisuk.

A szakember ugyanígy nem akart foglalkozni a két csapat márciusi, portugáliai összecsapásával (0-3), amelyen a magyarok szokatlanul defenzív taktikával játszottak, de emlékeztetett rá, hogy amikor a mérkőzés már veszni látszott számukra, a 4-3-3-as felállásban veszélyesebbek voltak.

A szakember kiemelte, ahogy a legtöbb esetben, ezúttal is erősen szeretnének kezdeni, azonban a legfontosabb cél a győzelem.

Pepének, a védelem alapemberének kellemes emlékei lehetnek Budapestről, hiszen 2009-ben világbajnoki selejtezőn győztes gólt szerzett.

"Természetesen örülnék neki, ha megismétlődne, de a szövetségi kapitány elsősorban azt várjam tőlem, hogy a kapunkat őrizzem. Persze, ha egy rögzített helyzetnél előre tudok menni fejelni, és esetleg gólt szerzek, akkor örülni fogok."

A korábbi Real Madrid-futballista megjegyezte, kész tervük van a győzelemre, aminek megvalósításához rendkívül agresszívan kell futballozniuk, mert jól felkészített csapat a magyar.

"Nem tervezünk defenzív taktikát, támadni próbálunk, aktív játékot szeretnénk megvalósítani. Európa legjobb csapatával, sztárok ellen játszunk. Ez hatalmas kihívás, öntudatosan kell futballoznunk, megvalósítva azt, amit tudunk" - ezek már Bernd Storck szavai voltak. 

Szeretnék bizonyítani, hogy Európa legjobbja ellen is meg tudják állni a helyünket, ez a felelősségük saját magukkal szemben és a szurkolók felé is.

Bese eltiltott, Szalai sérült, Dzsudzsák Balázs kisebb bokasérülés miatt hagyta ki az előző edzéseket. Könnyen előfordulhat, hogy a Fiola-Lovrencsics jobb szárny veszi majd fel a küzdelmet Ronaldóval.

Ha a mieink pontot veszítenek, biztossá válik, hogy lemaradnak a jövő évi oroszországi vb-ről. Ettől még veszítenivaló nélkül és felszabadultan játszhatnának, majdnem úgy, ahogy tavaly nyáron, az Eb-n. (3-3)

  • A portugál válogatott várható kezdőcsapata:
  • Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao - Gelson Martins, Joao Moutinho, Danilo, Bernardo Silva - André Silva, Cristiano Ronaldo

A csoport állása 7 forduló után

  • 1. Svájc - 21 pont
  • 2. Portugália - 18
  • 3. Magyarország - 10
  • 4. Feröer - 5
  • 5. Andorra - 4
  • 6. Lettország - 3