Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

A térfél közepén gázolt a kapus, de ez se számított

2017.10.16. 23:01

Hétgólos meccsen nyert hétfő este idegenben a Celta Vigo a spanyol bajnokság nyolcadik fordulójának zárómeccsén, és az 5-2-es Las Palmas elleni siker eredménye alapján azt gondolhatnánk, hogy ha volt csapat, amelyikből kiállították a kapust, az biztos a Las Palmas volt.

Pedig nem, a Celta-kapus Rubén Blanco mehetett korán, már az 52. percben zuhanyozni, megérdemelten. A 22 éves, korosztályos válogatott kapus a térfél közepén gázolta el Jonathan Callerit, a bíró pedig lényegében gondolkodás nélkül fel is mutatta a piros lapot a kapusnak.

Ekkorra már 3-0 volt viszont a Celtának, és nagyon a kiállítás sem fogta meg őket. Egészen 5-0-ig elhúztak – részben Iago Aspas mesterhármasával –, a Las Palmas csak a 90. és a 94. percben tudott szépíteni. A vereséggel a hazai csapat maradt kiesőhelyen, a Celta a 10. helyig ugrott előre.