Móric
6 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Az NB II.-es Kisvárda kiverte a Fradit a kupából

2017.10.24. 15:23

Az NB II.-ben második Kisvárda 1-0-ra győzte le a sorozatban háromszor Magyar Kupát nyert, címvédő Ferencvárost, amely így a legjobb 32 közé sem tudott bejutni.

Alaposan meglepte a hazai pályán játszó Kisvárda az első félidőben a Ferencvárost: erőszakosan futballozott, és az NB I. második helyezettje komoly támadásokat sem volt képes felépíteni. A 18. percben Leandro szabadrúgása jelentette az első 45 perc egyetlen vendéglehetőségét.

A másodosztály feljutó helyén álló Kisvárda már a 24. percben megszerezhette volna a vezetést, de Lukács százszázalékos ziccerben, három méterről a kapufára fejelte a labdát. Két perccel később Délczeg állt egyedül szemben Dibusszal, de végül a kapusba rúgta.

Egyre közelebb került a vezetéshez a hazai csapat, ráadásul a 34. percben majdnem megfogyatkozott a Fradi, Batik mellől Lukács lépett ki, Batik rángatta, de a kisvárdai csatár végül ellőtte a labdát, és csak utána esett el, így a Fradi-védő megúszta a pirosat.

A 36. percben már a szerencse sem segítette a Magyar Kupa védőjét. Otigba rángatta Horváth Zoltánt, aki el is esett, a játékvezető 11-est ítélt, amelyet a sértett vágott be. Abszolút megérdemelten vezetett a Kisvárda.

A szünetben kettőt cserélt a Ferencváros: a bizonytalan Batik helyett Botka állt be, jött Moutari is, majd a 49. percben a megsérült Lovrencsics helyére Böde is beállt. A második félidő első húsz percében nagyon nyomott a Fradi, de komoly helyzete nem volt, a 16-osig még valahogy eljutott, de a beívelések pontatlanok voltak.

A második félidő felétől megint egyre többet merészkedett előre a Kisvárda, úgy, hogy közben gyorsan vissza tudott zárni, és a védekezés volt az első számú feladat. A 68. percben Misic szabadrúgása Dibusz segítségével a kapufáról jött vissza.

A 78. percben kihagyta a Fradi a legnagyobb helyzetét, Paintsil beadását Böde húzta kapura, de a gólvonalról sikerült az egyik védőnek kivágni a labdát. Egyre idegesebb volt Thomas Doll és a csapata is, a kisvárdai kontrák pedig továbbra is veszélyesek, a 86. percben Hej dönthette volna el a meccset, de a kilépő Dibuszba rúgta a labdát. 

Három perc volt a hosszabbítás, de az FTC még a kapu elé sem tudott kerülni, a beívelések – ahogy az egész meccsen – rendre pontatlanok volt. Teljesen megérdemelten nyert és jutott tovább a Kisvárda. 

Nem csak a Ferencváros, a Haladás is búcsúzott. A szombathelyiek 11-essekkel estek ki a Tiszaújváros ellen.

Magyar Kupa, 7. forduló, legjobb 32 közé jutásért

Kisvárda (NB II)–Ferencváros 1–0

Monori SE (NB III)–Debreceni VSC 2–3

Balassagyarmati VSE (NB III)–Diósgyőri VTK 0–1

Tiszaújváros (III.)-Swietelsky Haladás 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 3-1

FC Dabas (NB III)–Videoton FC 0–4