Klaudia
0 °C
12 °C

Dárdai: Ezer nap, ezer ősz hajszál

dardai
2017.11.01. 07:49

Ezer nap, ezer ősz hajszál

– így fogalmazott egy kacsintás kíséretében a 41 éves vezetőedző a német dpa hírügynökség szerint, amikor Dárdai ezernapos jubileuma kapcsán az összeállítást készítették. "Szép dolog ez, de a labdarúgásban mindig csak a következő passz számít. És ha ez a passz rendszeresen nem érkezik meg a megfelelő helyre, akkor a tréneren nagy lesz a nyomás."

Dárdai Pál épp nemrég élhette át először, hogy a gyengébb szereplés miatt a szurkolók és a média képviselői is nyíltan támadták. A bajnokságban négy nyeretlen mérkőzés után aztán a múlt hétvégén sikerült legyőznie a csapatnak a Hamburger SV-t, ami talán fordulópontot jelenthet.

Az ezer napja irányító Dárdainál egyébként csak négyen vezették hosszabb ideig a Herthát a Bundesliga 1963-as rajta óta: Helmut Kronsbein, Georg Kessler, Jürgen Röber és Falko Götz.

"Ebben az elmúlt ezer napban is sokat tanultam, de a legtöbb tapasztalatot az utánpótlásban szereztem. Nagyon büszke vagyok arra, hogy eddig sikeres voltam" - mondta a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya.

Az ezer nap alatt Dárdai 108 mérkőzésen irányította csapatát, 134-138-as gólarányt elérve.

A hírügynökség össze is szedte Dárdai berlini karrierjének legfontosabb állomásait és legemlékezetesebb mondatait.

2015. február 5.: Kék a vére és magyar a szíve - ezt mondta a játékosként rekordszámú (297) mérkőzésen pályára lépett klubkedvenc bemutatkozásakor, amikor még a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt. Első meccsén 2-0-ra nyert a csapata Mainzban.

2015. május 29.: Véglegesítették a posztján, a szerződése pedig határozatlan időre szól a Herthánál, azaz ha a munkája sikertelen lesz a proficsapatnál, visszatérhet az utánpótlásba. 

"Minden trénerre igaz, hogy valamikor mennie kell" - mondta akkor Dárdai.

2016. április 20.: Dárdai Pál kiesőjelöltből nemzetközi kupaszereplésre esélyes gárdát formált a Herthából, ráadásul a német kupában is majdnem sikerült elérniük a döntőt, amelyre éppen Berlinben került sor. Az elődöntőben aztán kiejtette őket az esélyesebb Borussia Dortmund.

"Egy százalékról száz százalékra. Ez mindenkinek túl sok volt, Berlinnek és nekünk is" – értékelt akkor. 

2017. május 13.: Bár az utolsó fordulóban kikapott, a Dárdai-csapat elérte a célját, és nyolc év után ismét európai kupaszereplést (Európa Liga) érő helyen végzett a bajnokságban. Annak ellenére sikerült ez, hogy a hazai és idegenbeli mutatója kétarcúvá tette az együttest, amely nyolc idegenbeli elvesztett meccsével negatív klubcsúcsot állított fel.

"Ez a harmadik rekordom a Herthánál. Én játszottam a legtöbb mérkőzést a klubnál, és a legtöbb pontot gyűjtöttem. És most a legtöbb idegenbeli kudarc is az enyém" – fogalmazott humorosan Dárdai.

2017. október 28.: A mostani szezonban sincs még idegenbeli győzelme a gárdának, amely ráadásul a kupából is kiesett. Dárdai azt mondta, az elmúlt hetekben sok kritikát kapott, s a történtekből sokat tanult.

"Nem tudom, kinek állt érdekében, hogy ezt a nyomást mesterségesen gerjessze, de mindenesetre néhány dolgot megtanultam belőle" – mondta a magyar szakember.

Borítókép: Ronny Hartmann / AFP és Valentyn Ogirenko / Reuters.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!