Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vince, Artúr
-3 °C
3 °C

Nyomkövetőt szerelnének a Fradi-meccs után őrizetbe vett két szurkolóra

2017.11.07. 11:57

Elektronikus nyomkövetőt szerelnének a november 4-i FTC-DVSC futball meccs után őrizetbe vett két szurkolóra a Fővárosi Főügyészség indítványa nyomán. Az ügyben már kedden döntés is várható. A megalapozott gyanú szerint a mérkőzés szünetében a gyanúsítottak eddig nem azonosított társaikkal együtt – arcukat különböző módon eltakarva – rátámadtak a két sértett férfira, és őket bántalmazták, amelynek következtében az egyikük könnyebb, a másik sértett pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

 Az ügyészég szerint megalapozott a gyanú a szökésre, elrejtőzésre és bűnismétlésre, ezért indítványozták, hogy a gyanúsítottak ne hagyhassák el lakóhelyüket, ezt pedig elektronikus nyomkövető felszerelésével biztosítanák – ez már a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség hatásköre. A kerületi ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a gyanúsítottakat arra, hogy ne látogathassanak sporteseményeket, illetve ne léphessenek kapcsolatba a sértettekkel semmilyen módon.



  • Vennék
  • Hírek