Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Ibrahimovic: Az oroszlánok máshogy gyógyulnak, mint az emberek

2017.11.19. 08:50 Módosítva: 2017.11.19. 13:01

Nagy nap volt a szombat a Manchester United számára, ugyanis Pogba és Ibrahimovic is visszatért sérüléséből, előbbi gólt lőtt és gólpasszt adott és végül bedarálták a Newcastle-t. A meccs után mindkét visszatérő megszólalt, de Ibrahimovic vitte el a showt – írja az ESPN.

A svéd csatár esetében már az is kisebbfajta csoda volt, hogy a keretbe nevezték, de a második félidőben be is tudott állni a szombati meccsen. Arra a kérdésre, hogy kételkedett-e a visszatérésben, nemes egyszerűséggel csak annyit mondott,

nem, az oroszlánok nem úgy gyógyulnak, mint az emberek.

A dolgon mindenki jót nevetett, de Ibrahimovicre valójában tényleg jó ez a jelző, Mourinho is ugyanezzel indokolta a csodába illő visszatérést. A svéd egyébként emellett azt is elmondta, hogy nagyon különleges érzés volt visszatérni, de ugyanolyan jó mint volt és egyáltalán nem aggódik, mert keményen edzett és sokat feláldozott ezért.

Hozzátette, nem volt egyszerű dolga, hiszen nem nyaralni ment, egy ideig pedig szerződése sem volt, de ahogy megegyezett a csapattal, csak arra fókuszált, hogy mielőbb segíthesse őket. Most itt van és végső soron csak örül, hogy futballozhat – tette hozzá.

Pogba szintén örült annak, hogy visszatérhetett, ráadásul rögtön góllal, de azt mondta, a legfontosabb, hogy megnyerték a meccset. Mourinho egyébként méltatta a francia csatárt, valamint kitért arra is, hogy jó, hogy az ünnepi időszakban minden játékosára számíthat majd.

A tabellát vezető Manchester Cityvel kapcsolatban csupán annyit mondott, egy szezonban csak kétszer játszanak velük, így ott megpróbálnak majd pontokat szerezni, azon kívül azonban nem tudnak mit tenni.