Véber György már nem a megyekettes Paris Saint-Germain edzője
Véber Görgy már nem a Pest-megyei másodosztályú bajnokságot vezető Törtel FC edzője. Az információt a klub elnöke (és egyben Törtel polgármestere), Godó Tibor is megerősítette érdeklődésünkre.
Nem kis meglepetést keltett a nyáron, hogy az egykori újpesti kedvenc, aki edzőként első és másodosztályú csapatokat is irányított, elfogadta a felkérést a megyei másodosztályú Törtel vezetésére.
Véber a szeptemberi villámrajt után így nyilatkozott a csapatáról:
Mondhatnám azt is, hogy a lehetőségeinket tekintve az osztályunk Paris Saint-Germainje vagyunk. Neymarom nincsen, de kiugró csapatom van.
A csapat hasonlóan jól szerepel azóta is, 15 mérkőzésből 14-et nyerve, 85-7-es gólaránnyal vezeti csoportját, 8 pont előnnyel a Gyömrő előtt, így meglepő volt a távozás híre.
Godó Tibor úgy fogalmazott, a szakításra azért került sor, mert
más volt az elképzelése a jövőt illetően a klubnak és Véber Györgynek.
Közös megegyezéssel az edző távozása mellett döntöttek, aki – ezt már nem Godó Tibortól tudjuk – nagy valószínűséggel magasabb osztályból kaphatott ajánlatot.