Konstantin
12 °C
26 °C

A futballista, aki 2017-ben nem játszott vesztes meccsen

2018.01.01. 09:20

Az 59-szeres lengyel válogatott, Lukasz Piszczek alighanem sok olyan évet szeretne, mint a 2017-es volt. Vesztes meccsen ugyanis nem lépett pályára. Hogyan fordulhatott ez elő?

A Dortmund szélső védője 15 győzelem mellett 5 döntetlent ért el, és amikor csapata hullámvölgybe került, akkor ő éppen hiányzott. Utoljára 2016. novemberben kapott ki.

2017-et egyébként rögtön góllal kezdte, a Werder elleni 2-1-es idegenbeli sikerkor betalált. A Wolfsburgnak is lőtt egyet.

Ősszel nem volt eredményes, de akkor még a csapatban volt, amikor a Borussia rekordot rekordra halmozott a szezon kezdetén. A hetedik fordulóban az Augsburg legyőzésekor volt utoljára a pályán, utána megsérült. A nyolcadik fordulóban a Lipcse legyőzte a BVB-t, de ő akkor már nem volt a keretben sem, mert a válogatott meccsen szenvedett sérülést.

2018-ban a Dortmund a Wolfsburggal kezdi a szezont, majd Berlinbe mennek, Piszczek korábbi csapatához. A 32 éves jobbhátvéd visszatérésében a lengyel válogatott is bízik, mert alapember.

Ja, és egyébként a válogatott mind a hat győztes meccsén szerepelt 2017-ben, vagyis kudarcot akkor sem élt át.

A tippet Egy futballfüggő naplójából vettük.