Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Futballtechnológia, amitől jobban védenek a kapusok

GettyImages-844880306
2018.01.07. 20:44

118 évvel ezelőtt Boscombe FC néven alapították a Premier League-ben szereplő AFC Bournemouth-t, amely története során 2015-ben jutott fel először az első osztályba. Az is ritkán esett meg velük, hogy a másodosztályban szerepeljenek, az pedig igazi csodaszámba ment, hogy a legjobbak közé került. A siker okait elsősorban a szakmai munkában kell keresni, valamint egy olyan fejlesztésben, amely forradalmasíthatja a kapusok felkészítését.

Neil Mosst, aki nyolc évig védte a Southampton és hét évig a Bournemouth kapuját, 2009-ben nevezték ki a csapat kapusedzőjének. Ő és Anthony White asszisztens a felnőtt kerethez tartozó Asmir Begovic és Artur Boruc mellett két fiatallal, Aaron Ramsdale-lel és Patrick O'Flahertyvel foglalkozik.

Az első csapattól az U18-asokig a Bournemouth az úgynevezett Catapult G5 technológiát alkalmazza. A Catapultsport által kifejlesztett rendszert 35 sportágban 1520 sportegyesületnél használják szerte a világban. A Bournemouth mellett a Chelsea, a Leicester, a Southampton és a Tottenham is működteti ezt a GPS-alapú rendszert, amely nagyban hasonlít a már alkalmazott technológiákhoz, amikor egy mellényben elhelyezett adóvevő szolgáltat információkat a futballista fizikai állapotáról, és azt egy számítógép dolgozza fel.

Amiben ez más, hogy van egy olyan egysége, amelyet direkt kapusspecifikusan fejlesztettek ki. Ahogy Moss fogalmazott a Sky Sportsnak adott interjújában, itt akár milliméterek dönthetnek egy-egy szituációban, és ezzel a rendszerrel pont azokra a milliméterekre koncentrálhatnak, felkészülve arra, hogy a hétvégére csúcsformába kerüljenek a kapusaik.

„Az adatok lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük, hogy milyen terheléseket adjunk az edzéseken, melyek azok a mozdulatsorok, akár felugrás, akár vetődés, kifutás, amelyeknek a fizikai értékét tudjuk mérni, összehasonlítani az egy héttel ezelőtti adatokkal és ezáltal a következő napok munkavégzését is meghatározni. Megtudjuk, melyek azok a mozgássorok, amelyeken javítani kell. Tudjuk korrigálni a terhelést, hogy fizikailag készen álljon a mérkőzésekre. A technikával részletesen megvizsgálhatjuk, mik azok a programok, amelyekre a kapusainknak szüksége van.”

A technológia hatása jól lemérhető Asmir Begovicon. A Chelsea-től a nyáron érkezett bosnyák-kanadai az első 18 fordulóban minden meccsen a kapuban állt, és az alsó régió csapatai közül – ahol most éppen a Bournemouth áll – a legkevesebb gólt kapta.

„Nagyon hasznosnak találom – mesélte Begovic. – Úgy gondolom, hogy ebben az idényben megmutatta, hogy az általunk használt technológia segít abban, hogy minél jobb formában legyünk a meccs napjára. Tisztában vagyunk ez által az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel is. Azt pedig jó tudni, hogy miben kell még fejlődni.”

Érdekesség, hogy a technológia bevezetése előtt Moss egyedüliként dirigálta a felnőtt és az utánpótláskeret munkáját, ma pedig már öt edző segíti a napi munkát. Ők mind kizárólag a kapusok felkészítésével foglalkoznak.

Azt hiszem, ha ez a technológia korábban a birtokunkban van, sérüléseket előzhettünk volna meg.

Hálásak vagyok, hogy ilyen ismeretek birtokába kerültünk, amelyek különböző élettani hatások elemzésével mutatják meg a megfelelő utat.”

De mi is az Catapult G5?

A céget 2006-ban, Ausztráliában, Melbourne-ban alapították, azóta a világ számos országában vannak irodáik. A sport számos területére dolgoztak ki GPS-alapú analitikai rendszereket, a Catapult G5 kifejezetten a futballkapusoknak szánt modell. Mozgáselemzésen alapuló rendszer, amely a vetődések, felugrások, a gyorsítások, lassulások, az irányváltások dinamikáját analizálja. Egy mellénybe épített adóvevő rendszer, amely a mozgások mellett a kapusok élettani adatait is méri, amelyből fizikai jellemzőket lehet kinyerni. Egy ultragyors, vezeték nélküli rendszer, amely egy Catapult OpenField szoftverhez csatlakozik, amely a kapusok taktikai, technikai, fizikai jellemzőit gyűjti össze és elemzi.

A rendszer képes arra, hogy az eltérő eredmények alapján másféle felkészítési rendszerre tegyen javaslatot, adatbázisban gyűjti a játékosok hetek, hónapok alatt elvégzett munkájának adatait. Képes arra, hogy egyes játékosokról saját algoritmust hozzon létre, az adatok alapján taktikai elemzést végez. Szorosan illeszkedik a cég egyéb alkalmazásaihoz, amellyel egy egész csapat elemzése megoldható. Képes exportálni olyan videófájlokat, amelyekkel rendszerben lehet vizsgálni az egyes játékosok teljesítményét.

OptimEye-G5
Fotó: catapultsports.com

Az asszisztens White szerint az adatelemzőkkel együtt sikerült olyan koncepciót kialakítani, amelyben mérhetően meg tudták változtatni a kapusaik mozgását a labda irányába, illetve a gólvonal előtt. A G5-tel sikerült úgy koordinálni a mozgásukat, hogy sokkal labdaérzékenyebb lett mindenki, így a bravúrok mögül sokszor a technika köszön vissza. A kapusok munkájáról videófelvétel is készül, ezeket hasonlítják össze, egyeztetik az adatokkal.

A rendszer abban is segít a használóinak, hogy a felnőtt keret tagjai által elért eredményeket képesek rávetíteni az U18-asokra, így a még fejlődő korosztály számára megfelelő edzésterveket tudnak készíteni.

„A technológia megváltoztatta a játékot – mondta White. – A rendszer ötleteket ad nekünk, hogy tudjunk még alaposabb munkát végezni a kapusainkkal. Persze létezik a modern technika és az emberi tényező. A technika óriási segítséget jelent, de az adott szituációban az emberi teljesítőképesség az, ami eldönti, hogy gól, vagy bravúros védés lesz a támadás vége.”

Borítókép: Asmir Begovic Fotó: Clive Rose/Getty Images

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?