Valér
-2 °C
0 °C

Walcott 20 millió fontért lett az Evertoné

2018.01.18. 09:57

Szerdán késő délután átesett az orvosi vizsgálaton, majd utána aláírta szerződését Theo Walcott, az Arsenal 47-szeres válogatott futballistája 20 millió fontért az Evertonba szerződött.

A korábban alapembernek számító Walcott ebben a szezonban csak hat bajnokin összesen 63 percnyi játékidőt kapott, az Evertonnak pedig Yannick Bolasie súlyos térdsérülése miatt kellett egy gyors szélső, így hamar találkoztak az érdekek és került Walcott Liverpoolba.

Walcott 2006-ban, 10 millió fontért került a Southamptonból az Arsenalba. Eddigi klubkarrierje során 420 meccsen 113 gólt rúgott, a válogatottban is 2006-ban mutatkozott be, azóta 47 meccsen lépett pályára és 8 gólt rúgott.

Az Everton az elmúlt négy tétmeccsét elveszítette, mindössze két gólt tudott rúgni Sam Allerdyce csapata, miközben tízet kapott. Néhány játékos – a 20-20 éves Nikola Vlasic és Ademola Lookman – túl fiatal ahhoz, hogy sorsdöntő meccseket tudjon eldönteni, így szükség van a 28 éves Walcott rutinjára is, aki heti 110 ezer fontos fizetést fog kapni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!