Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

10 évre kizárná az UEFA bundázásért a Debrecen volt BL-ellenfelét

2018.02.16. 12:14

A Skenderbeu bundaügye már évek óta húzódik, mint emlékezetes, az albán rekordbajnokot az UEFA 2016-ban már egy évre kizárta a nemzetközi kupákból. Az ügy magyar vonatkozása, hogy a döntés épp a Ferencvárossal játszott BL-selejtező előtt lépett érvénybe, így végül a beugró ezüstérmes Partizanit érte a megtiszteltetés, hogy kiverhette a Fradit. A következő évben viszont a Skenderbeu már ismét szerepelhetett Európában, dacára a párhuzamosan zajló vizsgálatnak.

Az albánok korábban Debrecennel is találkoztak, 2012 nyarán a a BL második selejtezőkörében. Ekkor a magyar csapat jutott tovább, miután az idegenbeli 1-0-s vereségét egy hazai 3-0-s győzelemmel kompenzálta.

Fontos megjegyezni, hogy a Skenderbeura a hazai bajnokság eredményeinek manipulálásáért kért büntetést az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága. A második éve húzódó vizsgálat múlt héten zárult le, az eredményét pedig csütörtökön szivárogtatták ki albán lapok. Az UEFA bizottsága példátlanul súlyos büntetés kiszabását kérte.

10 éves kizárást a nemzetközi kupákból, és 1 millió eurós pénzbírságot.

A vizsgálat szerint a Skenderbeu 2010 óta befolyásolta illegálisan az albán bajnoki mérkőzéseinek eredményét, a szervezet fogadásokat vizsgáló rendszere szerint nem kevesebb mint 50 meccsükhöz kötődött olyan fogadói aktivitás, ami más indokkal nem magyarázható.

Az ügy most az UEFA fellebbviteli testülete elé kerül, mivel az albánok megfellebbezték a döntést. Ha a keresetüket elutasítják, akkor a büntetés változatlan formában marad érvényben.