Emília
18 °C
26 °C

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak

2018.02.22. 18:38 Módosítva: 2018-02-22 19:58:37

A Premier League tavaly szeptemberben meghozott döntése után az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja a BBC.

Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék.

Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.