Vilhelmina
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Buffon kaphat még két válogatott meccset

2018.02.26. 17:23

Luigi Di Biagio valószínűleg meghívja majd az olasz futballválogatott keretébe Gianluigi Buffont az angolok és az argentinok elleni márciusi barátságos mérkőzésekre.

A szakvezetői feladatot átmenetileg ellátó edző úgy véli, "nem igazságos, hogy az utolsó mérkőzése a svédek elleni legyen".

Ezért azt javasoltam, hogy térjen vissza egy-két, esetleg három mérkőzésre. Gigi vélhetően velünk lesz márciusban.

A negyvenéves Buffon a svédek ellen elbukott novemberi világbajnoki pótselejtező után könnyeivel küszködve jelentette be, hogy elköszön a válogatottól.

Di Biagio szerint az olasz válogatott kapusposzton erős - név szerint említette Gianluigi Donnarummát, Alex Meretet és Mattia Perint -, de úgy folytatta: "Gigi történetének nem szabad azzal a mérkőzéssel befejeződnie".

"Egy olyan játékos, mint ő, nem hagyhatja abba a svédek elleni mérkőzéssel" - hangsúlyozta.

A 2006-ban világbajnok kapus 175-ször szerepelt az olasz válogatottban, ezzel európai rekorder. Úgy tervezte, hogy a futballtörténelemben elsőként a hatodik világbajnokságán is pályára léphet, de az olasz csapat a svédek elleni pótselejtezőben idegenben 1-0-ra kikapott, a visszavágón pedig gól nélküli döntetlent játszott, így 1958 óta először nem jutott ki a világbajnokságra.

Az olaszok március 23-án játszanak az argentinokkal Manchesterben és 27-én az angolokkal Londonban. (MTI/Index)