Ervin
14 °C
21 °C

A korábbi magyar kapitány és Ronaldo is halhatatlan lett

2018.03.10. 11:36

A 18-szoros olasz bajnok Internazionale pénteken ünnepelte fennállása 110. évfordulóját. A születésnap alkalmából felkérte a szurkolókat, illetve neves olasz és nemzetközi sportlapokat, hogy szavazzanak arról, ki legyen a most létrehozott Hall of Fame első négy tagja.

A klub hivatalos honlapjának tájékoztatás szerint öt különböző csatornán több százezer szurkoló, valamint 25 nemzeti és nemzetközi sportlap adta le a voksát. Ennek megfelelően Walter Zenga, Javier Zanetti, Lotthat Matthäus, valamint a brazil Ronaldo, valamint a Moratti család kapta meg elsőként ezt felejthetetlen elismerést.

Zenga elmondta, gyermekkori álma vált valóra, hiszen mindig is amikor a stadionba ment, Inter-meccset akart nézni. Zanetti hozzátette, gyermekként érkezett Milánóba és a Moratti-család befogadta, innentől már egyértelmű volt számára az örök szerelem az Interrel.

Matthäus, aki korábban a magyar futballválogatott kapitánya volt, 20 éves pályafutásából négyet töltött az Internél, de ez volt karrierje négy legszebb éve. Ronaldo pedig így kommentált:

„Az előttem lévő generációk segítettek abban, hogy azzá váljak, ami most vagyok. Legendák voltak és ez nekem is sok ösztönzést nyújtott.”