Márk
13 °C
28 °C

A sérült Kádár is Leekens szűk keretében

2018.03.16. 14:47

Huszonhét fősre szűkítette keretét Georges Leekens, a kazahok elleni bemutatkozó, majd a skótok elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Korcsmár Zsolt és Varga József sérülés miatt nem tud csatlakozni a csapathoz, de Kádár Tamás a csütörtöki sérülése ellenére ott lesz Telkiben.

Ahogy azt korábban is mondtam, a mostani két mérkőzés a szeptemberre történő felkészülés első állomása, így akik most esetleg nem fértek be a szűk keretbe, azok közül könnyen lehet, hogy a júniusi mérkőzésre fogok meghívni játékost, de ugyanakkor az U21-es korosztály előtt sincs zárva az ajtó, ha kiérdemlik az A-válogatott meghívóját

- nyilatkozta Leekens.

A 27 fős keret tagjainak többsége vasárnap este érkezik meg Telkibe, de lesznek olyan játékosok is, akik klubkötelezettségeik miatt csak hétfőn, illetve kedden napközben csatlakoznak a csapathoz. A közös felkészülést követően a csapat március 23-án Kazahsztán, négy nappal később Skócia együttesét fogadja a Groupama Arénában.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Csenpien), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (AS Nancy Lorraine), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Otigba Kenneth (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC)

Középpályások: Elek Ákos (Kajrat Almati), Kleinheisler László (Asztana FK), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Videoton FC), Pintér Ádám (Greuther Fürth)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (New England Revolution), Nikolics Nemanja (Chicago Fire), Stieber Zoltán (DC United), Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Ugrai Roland (DVTK), Varga Roland (Ferencváros)

 (MTI)