Emma
9 °C
26 °C

Mourinhónak egyre furcsább dolgok jutnak eszébe a kiesésről

2018.03.17. 11:07 Módosítva: 2018-03-17 12:39:45

Viszonylag jó helyzetben várhatta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóját a Manchester United, hiszen a Sevilla otthonában döntetlent játszottak, így annyi lett volna a dolguk, hogy az Old Traffordon megverik a spanyolokat. Ehhez képest borzasztó játékkal kikaptak 2-1–re, így kizúgtak a BL-ből, ami ezzel a kerettel mindenképpen elgondolkodtató.

A csapat portugál edzője, José Mourinho gondolkodott is rajta, de lehet inkább most már abba kéne hagynia ezt, mert először az jutott eszébe róla, hogy amúgy egy tök jó edző, most meg egy, Rafa Benítez 2009-es kifakadásához hasonló monológban arra jutott, hogy nagyjából mindenki hibás, csak ő nem – írja az ESPN.

Mourinho pénteken azt kezdte el fejtegetni, hogy mióta a United 2008-ban megnyerte a BL-t, nem teljesített valami fényesen, 2011-ben a döntőben maradt alul, aztán

  • 2012-ben kiesett a csoportkörben,
  • 2013-ban a tizenhat között éppen Mourinho búcsúztatta őket,
  • 2014-ben a negyeddöntőben estek ki,
  • 2015-ben be sem jutottak,
  • 2016-ban pedig az Európa Ligából is kiestek.

2017-ben aztán vele megnyerték az Európa Ligát, ezzel visszatértek a BL-be is, ahol 2018-ban egy vereséggel nyerték meg a csoportkört, majd kiestek a Sevilla ellen. Összegezve tehát hét év alatt, négy különböző edzővel a legjobb eredménye egy negyeddöntő volt a csapatnak, de a Premier League-ben sem teljesítettek sokkal jobban, ez pedig Mourinho szerint az ún.

futballörökség miatt van.

Azaz nem ő a hibás, hanem mindenki más, neki ugyanis egy hosszú fejlődési folyamatot kellett beindítania, mikor a csapathoz került. Szerinte ezt a szurkolók is tudják, ráadásul nem is csak itt találkozott ezzel, hanem akkor is, mikor a Realhoz került, ahol az egyetlen olyan játékos, aki a Real színeiben játszott már BL-negyeddöntőben, Iker Casillas volt, de rajta kívül is csak Ronaldo és Xabi Alonso járt már ott a United és a Liverpool színeiben.

Ez szerinte szintén futballörökség, mint ahogy a Manchester City jelenlegi kerete is, az egyetlen oka ugyanis annak, hogy csak rohan a városi rivális után, hogy Guardiola egyszerűen jobb játékosokat örökölt és a ligában is évek óta rendre jobban teljesítenek. Ezen a ponton jól belerúgott gyorsan van Gaalba és az általa igazolt játékosokba is, majd közölte, ha most valaki átvenné tőle a csapatot, sokkal jobb állapotban találná azt, mint amilyen az másfél évvel ezelőtt volt.

Egy napon, mikor itt hagyom ezt a csapatot, a következő edző olyan játékosokat fog találni, mint Lukaku, Matic vagy De Gea.

– mondta Mourinho, aki arra is kitért, hogy a Barca, a Juventus, a Bayern München és a Real Madrid nem véletlenül vannak ott évről évre a negyeddöntőben (spoiler: futballörökség).

Végül arról is beszélt, hogy amúgy csodálatosan érzi magát, mindenben egyetértenek a klub tulajdonosaival, remek munkája és jó élete van, úgyhogy ott is fog maradni és semmiképpen nem változtat semmit a hozzáállásán. Nem fog sírni, csak mert néhányan lehurrogták, a következő meccsen is ő lesz az első aki kifut majd, mert nem ijed meg a felelősségtől.

Megértem, hogy évekig nagyon nehéz lehetett azoknak, akik utálnak engem, mert állandóan nyertem. Most tíz hónapja nem nyertem semmit. Megvertük a Liverpoolt és a Chelseat is, de kikaptunk a Sevillától, úgyhogy most végre örülhetnek.

– mondta a portugál, hozzátéve azt is, hogy a vallása szerint örülni kell más emberek örömének is, ő pedig akkor most egy nagyon boldog ember.