Olivér
4 °C
8 °C

Dárdai Pál ezt is megjósolta már 4 éve

2018.05.11. 15:46

A Hertha 19 éves csapata csütörtök este 4-0-ra győzte le a Dortmund a korosztályos bajnokságban, ezzel óriási lépést tett, hogy bejusson a sorozat döntőjébe. A visszavágót szerdán rendezik.

10 perc alatt már kétgólos előnyben voltak a berliniek, majd félóra után emberelőnybe kerültek - Julius Kadét az ellenfél utolsó embere lerántotta -, és a fordulás után rúgtak még két gólt.

7-0 volt a kapuralövési arány a meccs végén.

Ez a korosztály volt az, amelyiket Dárdai Pál még utánpótlásedzőként megkapott, és amellyel még 2014-ben bejutott a Nike Premier Cup manchesteri döntőjébe. (A 4-0 góljait itt megnézheti.)

Amikor átvettem ezt a csapatot, azt mondtam a szülőin, mindenkit meg fogunk verni

- ezt még 2014-ben nyilatkozta az Indexnek, és nagyon úgy tűnik, elég jól mérte fel a képességeket és a lehetőségeket.

Ez az a korosztály, melyben fia, Palkó is játszik. Rajta kívül már Arne Meiert is bevetette a felnőttek között a Bundesligában, vagyis fokozatosan kezdi hozzászoktatni a nagyobb tempóhoz, a nagyobb igénybevételhez őket.

Csodás lenne, ha egy döntővel és győzelemmel tudnának búcsúzni a korosztályos futballtól. A srácokra jól hat a versenyhelyzet, szuper teljesítményt mutattak rögtön a meccs elejétől. A fontos pillanatokban mindig jól teljesítettek, és ez már akkor is így volt, amikor én voltam az edzőjük

- mondta a Bildnek a 42 éves magyar edző.

Michael Preetz sportigazgató azt mondta a lapnak, hogy rengeteget fejlődtek az előző években, és biztosan hallani fognak majd még róluk.

A másik ágon a Hoffenheim és a Schalke vetekszik (utóbbi nyerte 1-0-ra az első meccset), hogy ott lehessen a fináléban. A Bayern azért nincs ott, mert a Hertha nem engedte.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?